Darabont ellenzék

„Sokszor, sokan megpróbálják lecibálni Ady Endrét a magasból kicsinyes politikai küzdelmeik frontjára, miként most Tamás Gáspár Miklós is tette. Egyenesen az anarchizmus és a marxizmus nevében. (Mérce. Ady és a két meggyőződésű emberek.) A mértéktartásra legyintő költőt idézem: »A nevemben, a cégérem alatt ágáló senkiket jobban utálom, mint általában engem szokás utálni«. Azt mondja a költő: »Egy csomó senki mozog, dúl-fúl, harcol és ír, akihez semmi közöm.« Ez történt most is. Félremagyarázás, „argumentumnak előrángatás«, hazug sütkérezés egy fénysugárban.

Ady életműve organikus egész, olyan kincs, ami csak kevés nemzetnek adatik meg. Meríthet belőle erőt istenfélő és ateista, az egész világot magához ölelő polgár, paraszt, munkás, mindenféle náció, még a szocia- lizmus utópiájában keringő eltévelyedett lélek is. De leginkább az, aki magyar. S ebben mindannyian benne vagyunk, akik ezt a nemzetet hisszük, becsüljük. Szabad préda az életmű, nem lenne szabad kicsinyes szándékkal érinteni. A mostani orvhalásznak sem (nevezzük ezután így), aki a költő Két meggyőződésű emberek című írását citálja. A Nyugatban jelent meg 1911 augusztusában. A legfőbb gond az, hogy olyasmit ad Ady szájába, amit le nem írt, s olyasmiről egy szót sem szól, amit viszont igen. Kiszolgáltatott a költő, de nem gyenge. Fogalmazzon bár az orvhalász finoman, a lényeg mégis az, hogy a költő szerinte a parlamenti demokrácia helyett már a szocializmust, az anarchizmust ajánlja. Mivel ez szövegszerűen nem igazolható, így írja: a költőt ez »izgatja«. (...)

Talán valami lelkiismeret-furdalás támadhatta meg a szerzőt, amikor cikkét a hitről vett gondolatokkal igyekezett feldíszíteni. Ady erre talán bólintott volna, mert megidézett írásában csak annyit mondott: magyarság, emberség, tisztesség. Tessék elolvasni.”