A teológiai látásmód messze nem csak afféle ártatlan „vallásoskodás”, hanem kritikai szembenállás a ma is uralkodó emberképpel.
„Nagyon helyes. Itt az ideje a keresztyén teológiai gondolkodás rehabilitációjának. Arról most nem beszélünk, hogy a tudományosság ma is érvényes értelmezése szerint miként vált a teológia kegyvesztetté az európai gondolkodás történetében, s miként vesztette el azt a szerepét, hogy egyetemes világértelmezést nyújtott az emberi létről, vagyis arról, hogy ki az ember, hol van a helye az univerzumban. Vélhetően azért, mert kiszorította a kiáltvány által valláspótléknak nevezett világnézet, amely valamiféle megmagyarázhatatlan nagyképűségtől hajtva szekuláris messianizmusba hajszolta az embert, s elhitette, hogy az emberi lét végső kérdései megoldhatók. Csak éppen ez emberi végességről és esendőségről, s az emberi léthelyzet állandóságáról nem vett tudomást.
Egészen zseniális, hogy míg a 24. passzus azzal mondattal nyit, hogy »A megújulás munkája teológiai önismerettel kezdődik«, addig ugyanez a passzus ezzel zárul: »Ha vissza akarjuk szerezni politikai és történelmi cselekvőképességünket, akkor az európai közéletet ismét vallástalanítanunk kell.«
Ebből a nézőpontból a keresztyén teológiai látásmód újrafelfedezése tehát éppen nem kivonulás a valóságból, hanem pont ellenkezőleg, a ma uralkodó pótvallásból való kijózanodás mozzanata, szembesülés azzal a valósággal, amelyet az uralkodó szekuláris messianizmus, vagyis a határtalan haladás ideája elfed.
S ez így is van. A teológiai látásmód messze nem csak afféle ártatlan »vallásoskodás«, hanem kritikai szembenállás a ma is uralkodó emberképpel.
Itt az ideje a teológia rehabilitációjának. Üdvözlöm a Párizsi Nyilatkozatot, személy szerint külön köszönet a teológiáról közölt mondatért. S itt az ideje annak is, hogy egyre inkább nyilvánvalóvá váljék: Európában igenis létezik a ma uralkodó világképpel szembeni intellektuális ellensúly, amely alapjaiban kérdőjelezi meg azokat a soha nem igazolt előfeltételezéseket, amelyekre a mai korszellem épül, s amely korszellem valóságos diktátumként, történelmi szükségszerűségként akarja általános érvényűvé tenni önmagát.”