A terrorizmus pusztító módszerei – félelemkeltés mesterfokon

„A média felelősségét a terrorizmus ellen vívott harcban az a példa is jól szemlélteti, ahogy a dzsihád szó kizárólagosan erőszakos értelmezése elterjedt. A Korán tanításai szerint azonban a »jihad« elsősorban egy belső fejlődést, küzdelmet jelent, ami a hit erejéből táplálkozik, és célja a bűnök, bűnös gondolatok leküzdése és a Korán tanítása szerinti hithű élet megélése. Ebben az értelemben a »jihad« épp olyan fontos a muszlimok számára, mint a hithű keresztényeknek a kegyelem gyakorlása és a tízparancsolat betartása. 

A Korán azonban nem fogalmaz egyértelműen – ahogy egyik vallás szentírása sem –, az iszlám közösségekben pedig mindig is létezett olyan szélsőséges csoport, akiknek meggyőződése volt, hogy a »jihad« nem csak belső, hanem külső küzdelem is, aminek a „hitetlenek« felé kell irányulnia. A vallást és hitet hatalomvezérelt céljaik elérésére használók pedig évtizedek óta egyre jobban visszaélnek a Korán soraival, Osama bin Laden óta a dzsihád pedig nem más, mint a Nyugat ellen vívott háború, Allah nevében. A terror viszont nem vallás csak eszköz, a történelem során pedig épp úgy használták muszlim, zsidó és keresztény közösségek is (Ghosh, 2012).

Egyre inkább olyan világban élünk, ami jutalmazza az elutasító, erőszakos gondolatokat és tetteket, a vallásoknak pedig nincs egyértelmű értelmezése, így nehéz is olyat találni, ami nem igazolja ezt a jutalmazást. Az intézményesített hit jó üzlet, de épp úgy veszélyforrás is, hiszen mindig lesz, aki kihasználja. Egyik vallás sem különb, mindegyik értelmezhető erőszakra hívóként, a különbség bennünk van: a kérdés az, mit hallunk meg belőle és mire használjuk.”