Az élet zászlóját tűzöm ki

Ha az a baj, hogy eccerűen nem találja a kommentfolyamban azt, ami magának szól, akkor tessék, megismétlem: Nos, a kérdés csupán nyomokban van tárgyalva a Bibliában (a lombik pedig SEHOGYSEM! - a katolikus egyház MILYEN IGÉRE HIVATKOZVA tesz kinyilatkoztatást? Csupán a saját következtetéseikre támaszkodhatnak). A gyerekek elhelyezése kapcsán is ez a helyzet, hogy következtetni lehet. Mégpedig a következő elemi szabályszerűségek figyelembevételével: 1. a gyerek a szexuális aktus következménye. 2. a Bibliában a szex csak házasságon belül legális és engedélyezett. 3. a házasság NEM FELBONTHATÓ. 4. ha a szexuális aktus erőteljes korlátok közé van szorítva, és szigorúan ki vannak jelölve a határai, akkor azt, ami a szexből származik, mennyire logikus szabad prédaként kezelni? Ha egyszer nem lehetséges kaotikusan szexelni, ha nem lehet átlépni a házasság határait, akkor a gyereket hogy volna lehetséges átpasszolni? A gyermekelhelyezés problémáira két történetből lehet következtetni: 1. a salamoni ítélet, ahol két parázna nő veszekszik egy csecsemőn (tehát olyan nők, akik férfi nélkül hoztak világra gyermeket, sőt együtt is laktak). Salamon nem kezdte el vizsgálni a kisbaba fizikai küllemét (melyikükre hasonlít jobban), hanem az anyai ösztönökre apellált, és szinte biztos, hogy a valódi biológiai anyának ítélte ezzel a gyereket; ebben gondolom, nincs vita köztünk. 2. Mózest a fáraó lánya nevelte fel - ebben az esetben nem a szülők voltak elhanyagolók. A fáraó lánya pedig a maga családja szempontjából "kígyót melengetett a keblén", hiszen Mózes nem az őt felnevelő családjához volt hűséges, hanem a vér szerinti származásához, és pont hogy a legdurvábban szembekerült az őt örökbefogadó családdal. Éppenséggel ez a történet sem az örökbefogadás sikerességét támasztja alá. 3. Amikor Jézus haldoklott a kereszten, Jánosra bízta az anyját, mintha valós anya-fiú kapcsolat állna fenn köztük. Csakhogy ebben az esetben belép az a biblia törvény, hogy a halál valóban felment valakit egy adott kapcsolat kötelezettsége alól. A házasság addig tart, amíg az egyik házastárs meg nem hal, az özvegy szabadon új párt találhat magának (ha sikerül neki. Illetve, az ószövetség esetében a családon belüli közeli rokonnak kellett - vagy kellett volna - őt átvennie. A sógorházasság intézménye valamilyen szinten működött, de már kezdettől fogva döcögősen, erre jó példa Júda és Thámár esete, illetve Rúth és Naómi történetében sem a legközelebbi rokon jelentkezett az özvegyért. Később az ige nagyon gyakran ismétli az "özvegyek és árvák panaszát", ami nem lenne visszatérő fordulat, ha gördülékenyen működött volna a sógorházasság intézménye, de nyilván nem működött, és a legtöbb esetben az özvegy egyedül kínlódott tovább). Tehát Jézus és az anyja esetében szinte biztosra vehetjük, hogy (bár az ige nem ír róla) de József ekkorra már nem élt, Mária idősödő özvegyasszonynak számított, aki korábbi fejezetekben is megjelent Jézusnál, és megpróbálta hazahívni, nyilvánvalóan szükségét érezte, hogy az erős karú férfi fia segítsen neki. Jézus nem ment vele, sőt elég határozottan visszautasította Máriát; de az is nyilvánvaló, hogy Mária nem fiatalodott, és Jézus halálával végképp minden támaszlehetősége elveszett, a lelki sokkról nem is beszélve. Mária tehát maximálisan özvegyen maradt: mind a férje, mind a fia meghalt. Ő tehát abban a bibliai állapotba került, amikor nem volt élő családtagja, akihez kötődhetett volna. Ez hasonló ahhoz, amikor a házastárs halála után az özvegy új párt választhat. Tehát aki valóban egyedül marad, az kereshet magának új családot. Valószínű, hogy Jánosnak sem éltek már a szülei, erre abból is lehet következtetni, hogy Jézus különösen gyengéden vigasztalgatta korábbi fejezetekben. Az idős szülők támogatása szintén bibliai alapelv; de van egy egészen konkrét ige is, ami maximálisan ráhúzható Jézus kereszten elmondott szavaira: 1Tim 5,16 Ha valamely hívő férfinak vagy nőnek vannak özvegyei, segítse azokat, és ne terheltessék meg a gyülekezet; hogy azokat segíthesse, a kik valóban özvegyek. Jézus tehát azt ütötte ki Mária és János egymáshoz "illesztésével", hogy Mária közösségi segítségre szoruljon. Ebből a következőt lehet megérteni: azok az emberek (a szöveg csak idős, magányos, elesett özvegyekről beszél) akiknek nincs más segítségük, azokat a KÖZÖSSÉG segítse. Ebből következően az elhanyagolt gyerekek is közösségi támogatásra szorulnak, és ez évszázadok óta így is van. Illetve a tágabb család támogatására, tehát hogy valaki rokon ugorjon be az elhanyagoló szülő helyett. A közösségi ellátásnak nagyon is sok előnye van ahhoz képest, hogy egy elhanyagolt gyereket valakinek csak úgy odaadnak. Az előnye az, hogy ezek a gyerekeknek a vér szerinti családjuk pont azért hágott át brutálisan minden józan határt, mert a gyerekkel szemben nem kellett kontrollnak alávetniük magukat. Nem kellett elszámolniuk senkinek a gyerekért. Minden zűrös lehetett. Pontosan a kontrollvesztést kell náluk kiküszöbölni - ezért a lehető legkontrolláltabb körülmények közé helyes őket elhelyezni; a nevelőintézetekben dolgozók pedig biztosan kontroll alatt vannak, és a visszaélések ott derülnek ki a legbiztosabban. (Ott is előfordulhat visszaélés, de a legbiztosabban ott derül ki). Tehát a gyerek ott szokik hozzá leginkább ahhoz, ami az eredeti családjából hiányzott: az ellenőrzéshez, a számonkéréshez, a szabályok betartásához, a rendhez, a felelősségvállaláshoz. Ere van a LEGNAGYOBB szüksége. Ha valakinek elpasszolják, akkor teljesen biztos, hogy az eredeti családjában beleivódott kontrollvesztést egy másik intim, megengedő kapcsolat nem tud felülírni; abból a gyerek nem tanulja meg a szabályok fontosságát, és elképzelhető, hogy ugyanolyan kontrollvesztett lesz, mint a vér szerinti családja. Pontosan ilyen esetet látok a közvetlen környezetemben: egy nőt, akit örökbe adtak; 14 évesen lelépett a "szüleitől", drogozott, ivott, csavargott, kommunában élt, gyerekeket potyogtatott el itt-ott, bűnözővel költözött össze - nyilván a bűnözés jövedelméből tartották fenn magukat - egészen addig, amíg a fickót örökre be nem csukták, akkor a nő folytatta tovább a kakukkfióka életét, ide-oda csapódott, aki befogadta, oda betelepedett, egészen addig, amíg elegük nem lett belőle; visszaél mások jóindulatával, a vele maradt fia is egy semmirekellő, kb 150 kilósra dagadt játékfüggő lustaság; és a nő még beképzelt is, és sokkal nagyszerűbbnek látja magát, mint amilyen a valóságban - így aztán sokkal több jogot is magának vindikál, mint ami járna neki. Az "apja" öngyilkos lett, az "anyjával pedig semmit nem törődött, egészen addig, amíg az magányosan meg nem halt. Összességében egy végtelenül pimasz élősködő. Egy nevelőintézetben szerényebbé és tisztességesebbé nőtt volna fel. Az örökbefogadás arra az ógörög szokásra hasonlít, hogy egy nemkívánt gyereket a szülők kitettek az út szélére, hátha kell valakinek (akinek nincs) - hazaviszi és felneveli, így aztán mindenki jól jár, win-win. Így indult Oidipusz élete is, ami káoszba, tragédiába, átokba fulladt. Így indult Romulus és Remus élete is, ami aztán testvérgyilkosságba fulladt. A középkori mesék és egyéb történetek egyik leggyakrabban feltűnő eleme a gonosz mostoha. Az Árvácska elég brutális példája a "kivett" gyerekekkel való visszaélésnek, de József Attila sem szerzett jó tapasztalatokat az átmeneti nevelőszüleiről. Pár évvel ezelőtti botrányos történet: egy nő elvált, később egy alkalmi kapcsolatából fia született, akit egyedül nem tudott ellátni, ezért belement, hogy az exférjéhez kerüljön a gyerek (akinek vér szerint nem volt köze hozzá). A férfi kapcsolatba került egy másik elvált nővel, de a kapcsolatukat akadályozta, hogy a férfi rendszeresen a fiúval aludt. Mit keresett a férfi ágyában a gyerek? Nem is engedte más gyerekek társaságába, folyton vele volt. Mit akart tőle? Végül a gyereket brutálisan megölték, állítólag az új nő volt féltékeny rá. Az esetet kommentáló tévériporter azt mondta: ez a gyerek nem volt senkié. Pedig volt anyja is, apja is. Hogy történhetett meg az, hogy idegenek között hányódott? Mire kellett az exférjnek a gyerek? Mit képzelt róla az új nő? Mi közük volt hozzá? Az ilyen ellenőrizetlen, kontroll nélküli állapotok semmi jóra nem vezetnek abban az esetben, ha már a kiinduló probléma is a kontrollvesztettség. A Biblia ilyen szokást egész egyszerűen nem ismer. Egyszerűen szóba sem kerül a "nemkívánt" gyerek, akitől a szülei megszabadulnak, vagy akit meg kell menteni a szüleitől. Tehát abszolút nem volt szokás, hogy egy gyerek kikerüljön a családból; ha a szülők meghaltak is, nyilván valami rokon nevelte tovább őket. Lutherék például 10 olyan gyereket neveltek, akiknek a szülei meghaltak, és akik valamilyen módon rokon gyerekek voltak. Valószínűleg a bibliai időkben is így oldották meg a kérdést. De, mivel az intim kapcsolatok határa a halál, ez érvényesíthető az árvák esetében is: ha egy gyerek valóban árva, nyilván örökbe adható másnak. Ilyen esetre példa Az Emberi sors c. regény is, ami egy teljesen tiszta helyzetről szól, amiben egy gyerek valóban teljesen árván marad, és magához veszi egy férfi, aki szintén elvesztette a családját. De akinek élnek a szülei, annál nem lehet ezt letagadni és átírni a valós kapcsolatokat; akármilyenek is a szülők, akkor is ők azok és nem mások. Ahogyan nem lehet másik férj-feleség, úgy nem lehet másik szülő sem. Elhagyni lehet a rossz házastársat, ezt a Biblia megengedi - de nem lehet újraházasodni. Elhagyni lehet a rossz szülőt - de nem lehet újat keresni. Ebben az esetben is tudni kell, ki a szülő, és nevelőintézetben vagy nevelőszülőnél lehet nevelni a gyereket, de nem örökbefogadással. hacsak valóban nem tényleges árva, de Veres püspök nem a tényleges árvákról beszélt. A valós szülőkkel rendelkező gyerekekkel viszont nem lehet kereskedni, ők nem lehetnek valakinek a vágyai tárgyai. Mert vannak szüleik, pont!

A cikk felénél kifogyott az enterekből a szerző.

Szerintem nem kötelező katolikusnak lenni. Tapasztalati tény: van úgy, hogy az ember annak születik, annak keresztelik, aztán felnőttként dönt, hogy helyes-e szerinte ez az irány. Ha az egyház álláspontja egységes ebben a témában, akkor SF-nek két lehetősége van: elfogadja vagy leszarja. Ha az utóbbi, akkor viszont kár kaparnia: a mandi álszent droidjainak dumájával ellentétben a világon semmi nem fog történni, ha ettől kezdve nem a katolikus egyház tanításával tökéletes összhangban éli életét. Megsúgok valamit: a magukat katolikusnak vallók 99%-a nem úgy éli. Csak a többségük még csak lelkiismereti kérdést sem csinál belőle.

Számomra egy dolog nyilvánvaló lett: örökbefogadott gyermekből nem lehet se királyfi, se királylány, ugye?