Sorsok házatlansága: az aljas provokáció meg a nemes

„A Sorsok háza egy sunyi és aljas provokáció kísérlete volt, mely kivihetetlennek bizonyult. A legjobb, ami a Sorsok házával a történhet, hogy nem lesz. Majd valami mást telepítenek abba a jól megkésett, de mégis korán jött épületbe. Ne legyen igazam, de az a más majd valami provokációpótló provokáció lesz, mert Orbán Viktor a kudarcot vallani szokta, de bevallani és bosszulatlanul hagyni nem szokta. Többen megírták már, és persze, hogy megírták, mert annyira nyilvánvaló: nem lehet véletlenül, nem-provokatív, nem-ellenséges célzattal Sorsok házának nevezni a holokauszt évfordulójának középponti projektjét abban az országban, amelyben Sorstalanság néven született meg és a sorstalanság gondolatára épült a vészkorszakkal kapcsolatos nemzetközileg legismertebb, a magyar irodalom első és mindmáig egyetlen Nobel-díját hozó mű, melyet szerzőjével együtt kiátkozott a magyarságból és annak kultúrájából egy olyan kör, mely Orbán Viktor táborához tartozik, s melyre ez a tábor a részeként tekint.

(...)

Schmidt Mária a provokáció része. Azért kell ragaszkodni hozzá mint projekt-gazdához, mert a holokauszt történetének kimagaslóan leggyorsabb és legtömegesebb, a megszálló nácik elképzeléseinél sokkal gyorsabb és sokkal tömegesebb deportálását lehetővé tevő Horthy Miklósnak ő a legjelentősebb és leghivatalosabb apologétája Orbán Viktor táborában. Ő tagadja a legszemérmetlenebbül mindazt, amit a Horthy-korszakról tudott és megírt, amikor még történész volt és nem antitörténész. (Erről l. különösen a Nyugaton a helyzet változóban című könyvének 134-135. oldalait.)

A projekt azért nem valósult meg, mert nem sikerült hozzá sem belföldön, sem külföldön olyan kollaboráns szervezetet találni, amelyet a zsidóság képviselőjének lehetett volna beállítani. Enélkül pedig túl nagy lett volna a nemzetközi botrány. A tábor összetartását szolgáló nemzetközi botrányoktól Orbán vezérkara nem idegenkedik, de ez másmilyen botrány lett volna. Olyan, amely éppen hogy kiélezi a tábort megosztó kérdéseket, melyek elmosását szolgálta volna a projekt. Amekkora ordas hazugság Schmidt Máriának a jelzett helyen olvasható állítása, miszerint »a magyar ember nem volt soha rasszista«, olyan ordas hazugság az is, hogy a magyar ember rasszista. Nem hogy »a magyar emberre«, de Orbán táborának embereire sem igaz sem ez, sem az, mert a magyar emberek halmazában rasszisták és nem rasszisták is vannak, Orbán táborán belül és kívül.”