A baloldal eladta magát a tőkének és a neokonzervatívoknak.
„Old school baloldali vagyok, annak a baloldalnak a híve, mely egy közösséget alkotó nép javáéért dolgozott, nem elszigetelt, magukba zárkózó törzsekért. A jobboldali, liberális baloldal, melyet Mitterand 1983-ban hozott létre, miután faképnél hagyta a szocializmust, hogy betöltse az így keletkező ideológiai űrt, a tőke szolgálatába szegődött, közreműködött az Egyesült Államok büntetőhadjárataiban szerte a világban (amire az umma, a világban élő muzulmánok összessége pontosan emlékszik...), gazembereket próbált hősként eladni, a társadalmi sikert a bankszámlán felhalmozott vagyon mennyiségével mérte, a kultúrát kütyüvé változtatta át, megadta magát a muzulmán teokrácia előtt, a neokolonalizmust pedig a humanitárius intervenció jegyében igazolta.
Baloldalinak, tehát haladónak lenni ma nem jelent mást, mint a tőkét ünnepelni, az amerikai neokonzervatívok mögött vonulni harcba, letérdelni a gazemberek előtt, áldozni az aranyborjúnak, a kultúrát puszta terméknek tekinteni, és utat engedni az egyház visszatérésének – amennyiben az koranikus természetű.
Továbbra is baloldali vagyok, de a mai haladó eszméket nem vállalom fel. Az azt old school baloldalt képviselem, mely nem mondott le a munkásokról és a parasztokról, a nélkülözőkről, a maastrichti állam liberalizmusának áldozatairól, a munkanélküliekről, az állástalan fiatalokról, a dolgozókról és a proletárokról, ahogy valaha mondták, az egyedülálló és bántalmazott nőkről, az ateizmusról és a népek önrendelkezési jogáról.
Konzervatív lennék tehát? Igen, ha úgy tetszik. Mivel a haladás nem önmagában való cél. A rák is egyre csak fejlődik a beteg szervezetében. A metaforát továbbgondolva: szeretném megőrizni az egészséget... Nihilista korunkban a haladás a nihilizmus haladása. Ha feltétlenül címkéket akarunk aggatni, mondjuk azt, hogy konzervatív anarchista vagyok – és az a szó, hogy »szocializmus« sem tölt el félelemmel...”
Michel Onfray francia író és filozófus, a hedonizmus, ateizmus és anarchizmus hívének írása. A teljes írás a L'Express francia hetilap szeptember 6-i számában olvasható.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Jön egy új iszlamofóbia szabályozás, amely nem a kissebséget, hanem a többséget kényszeríti alkalmazkodásra.
Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
A bevándorlás és a különböző kultúrák keveredése antiszemitizmust és komoly biztonsági kockázatot hoz magával.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
A jelölt személyéről szombaton döntött a szombathelyi Fidesz.
Illusztrációt mondjuk nem is keresett a bejegyzéshez.
