Vízvezeték-szerelőből egyszerű fogyasztó

2017. szeptember 14. 12:44

A jelenlegi kormányzat pedig hozzá hű nemzeti tőkésosztályt is teremtett már állami és EU-s pénzek baráti kézbe játszásával.

2017. szeptember 14. 12:44

„Az USA foglalkoztatottsági adatait vizsgálva kiviláglik, hogy évtizedeken keresztül egy munkaerőpiaci bővülés történt az országban, melyben az ipari foglalkoztatás eljelentéktelenedett. Ezzel ellentétben hazánkban az ipar és a TSZ-ek összeomlása miatt a foglalkoztatottság zsugorodása figyelhető meg, mely mellett a szolgáltatások növekedése eltörpül.

Ennek eredményeként az országban nincs megfelelő, nyugaton ismert vásárlóerő, az általános jólét szintje pedig egyre csökkenőben, a társadalom elszegényedőben, és létének elbizonytalanodásába csúszik, prekarizálódik. Mindezek tetejében még a termelékenység is alacsony (a nyugathoz viszonyítva). A neoliberális gazdaságpolitikától, a privatizációtól és az állami szabályozások leépítésétől az ország gazdaságának fellendülését, az általános jólét növekedését, a nyugati életszínvonal elérését várták a politikusok és hangadó közgazdászok, de cselekedeteik e téren sikertelennek bizonyultak.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron

Hatásukra azonban a tőke monopolizálódó uralma érvényesül. Az állami kivonulás és a tőkés osztály nyomásának következtében folyamatosan csorbulnak a munkavállalói jogok, a szakszervezetek eljelentéktelenednek, a környezetvédelem pedig egy már-már nem létező fogalommá válik, és ez csupán egy hevenyészett válogatás a problémákból.

A szocialista szociálliberális és konzervatív kormányok pedig egyaránt a »jól bevált« neoliberális diszciplínákat folytatják, előbbiek pedig úgyszintén elköteleződtek a tőketulajdonosok mellett. Harmadikutas politikájukkal elengedték a munkavállalói küzdelmet, az egyenlő társadalom, valamint a magántulajdon korlátozásának, megszüntetésének eszméjét, a szocialista társadalomba való eljutást. Bár nevükben megtartották a szocialista jelzőt, felvették a liberális párt(ok) programját (szavazóbázisát, tagságát).

A felhalmozódó államadósságra szociális és oktatási kiadások csökkentésével válaszolnak, a jelenlegi kormányzat pedig hozzá hű nemzeti tőkésosztályt is teremtett már állami és EU-s pénzek baráti kézbe játszásával. Ezzel kívánják foglyul ejteni az államot, megtartani kormányzó szerepük egy tekintélyelvű korlátozott parlamentarizmusban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. szeptember 16. 18:09
Rúgjátok picsán Dobrev Klárát! Mert az Altus ellenőrzi az Uniós pénzeket, ha Mészáros nem jogosan kapja, akkor az Altus összejátszik vele!
Válasz erre
5
0
Anonymtalan
2017. szeptember 15. 09:20
"az általános jólét szintje pedig egyre csökkenőben, a társadalom elszegényedőben, és létének elbizonytalanodásába csúszik, prekarizálódik." Nem magadból kéne és a ballib környezetedből kiindulni. Ti soha semmi érdemi munkát nem végeztetek, csak a két szép szemetekért és odasímulós írásaitokért kaptatok állami pénzeket. Most a dollárpapa George bácsi fizet nektek ily módon, de ezek szerint kevesebbet, mint Gyurcsány vagy Bajnai kormányok.
Válasz erre
0
0
makapaka2
2017. szeptember 15. 08:25
Erre konkrét bizonyíték csak a 4-es metro körüli balliberális lopások esetében van.
Válasz erre
2
0
Karbantartó9
2017. szeptember 15. 06:52
Elszegényedő....balliberálisok? Ezért bármit megtennék, öröm ézt hallani. A semmirekellő PC firkászok is csak bloggerként tengetik. És ez így van jól! A semmittevésből már nehéz megélni.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!