A nácizás csapdája

„A szüntelen nácizás régóta nem éri el célját, sőt, már Németországban sem ijednek meg ettől az emberek úgy, mint korábban. Egymillió egykori CDU választót, 1,2 milliónyi korábbi nem szavazót, ötszázezernyi szociáldemokrata és több tízezernyi szabad demokrata, illetve zöld pártot preferáló polgárt, akik most az AfD mellett tették le voksukat, lenácizni nem szimplán hatalmi arrogancia, hanem a politikai és vitakultúra csődje. A merkelizmus moráltól csöpögő imperativusának komplett kudarca.

A valóban képzetlen, semmihez sem értő, a szabad gazdaságot csak hírből, vagy lobbistáktól ismerő, tanulmányait sokszor abbahagyó politikai osztály bukása, egy józan, nemzeti és nemzetközi törvényeket betartani kívánó, irányváltoztatást követelő, polgári-konzervatív réteggel szemben. Ez a sokat ócsárolt párt, az AfD, amelynek tagjai  a valódi életből, tehát nem a berlini parlamentáris beltenyészetből származnak, elsősorban a középosztály érdekeit képviseli. A kis és közepes vállalkozókét, a szájkosarat kapott konzervatív értelmiségét, a reggel munkába induló, szorgalmas, családos, életüket ismét tervezni vágyó emberekét.

Ők adtak egy hatalmas pofont a valóságtól régen elrugaszkodott, az egész világot német adópénzből és német diktátummal megmenteni akaró globalista »világkancellárnő«-nek, aki a német Keresztény Demokrata Párt (CDU) eddigi legrosszabb választási eredményét produkálta 2017. szeptember 24-én és amelynek azonnali lemondás lehetne a konzekvenciája egy demokratikus országban. A merkeli demokratúrában viszont bármi elképzelhető. Az elmúlt tizenkét évben hozzá kellett szokni a világ egyik legnagyobb gazdasági hatalma vezetőjének érzelmektől, pillanatnyi ötletektől és ad hoc hangulatoktól függő döntéseihez a parlament és a saját frakció feje fölött, akár érvényes törvényekre és/vagy nemzetközi szerződésekre fittyet hányva.”