Az a jó, ami rossz

„Nem húsba vágó kérdés, mégis tanulságos megvizsgálni, vajon minek szokott örülni a magyar ellenzék. Mi az a fejlemény, ami mosolyt csalhat mostanság a legfeljebb a szavak szintjén kormányváltásra készülő politikusok arcára, Bokrostól kezdve Gyurcsányon át egészen Vonáig? Azt már tudjuk, hogy az olyan teljesítmények, mint a vizes világbajnokság sikeres lebonyolítása, az uniós átlagot meghaladó gazdasági növekedés vagy akár a rekordalacsony munkanélküliség nem teszi boldoggá az említett urakat.

Sokkal inkább feltüzeli őket, illetve az értük dolgozó hírportálokat mondjuk az, hogy a térségünkbe pofavizitre érkező Emmanuel Macron, akinek megválasztása óta saját országában történelmi léptékben csökkent a népszerűsége, nem látogatja meg Orbán Viktort, illetve Magyarországot. Lám-lám, a kormányfő már a hőn szeretett galloknak sem kell, amúgy meg milyen fantasztikus ember is ez a nagyon felvilágosult nyugati politikus, hogy viszályt próbál szítani a régió államai között, bárcsak befuccsolna a visegrádi együttműködés – foglalható össze a minapi fejlemények nyomán kialakuló ellenzéki hangulat sajtóbeli manifesztálódása. Vagyis: ami rossz hír az országnak, jó hír nekik.

Hogy Orbán-Macron-csúcsról még csak ötletszinten sem volt szó, és a francia elnök amúgy az ősz folyamán külön találkozik majd a V4-ekkel, így vélhetően Orbán Viktorral is kezet ráz a kamerák kereszttüzében, nos, ez legfeljebb lábjegyzet arrafelé. Persze nincs min csodálkozni: ez a kör annak örülne a legeslegjobban, ha elindulna hazánk ellen a források befagyasztásával járó, úgynevezett hetedik cikkely szerinti uniós eljárás, kissé megroggyana a gazdaság, bejönne az IMF is, ebbe belebukna a kormány, majd köszönthetnék a teljes politikai káoszt.”