„Nos, meglátásom szerint a piacon kívüli igazságosság elméletei, eszményei és kategóriái között csak ízlés alapján lehet válogatni, ahogy persze ízlés kérdése a piaci alapú igazságosság választása is. Hogy világos legyek, ízlés kérdése, hogy az elosztásban a kék szeműeket vagy a létminimum alatt élőket vegyük figyelembe, azaz a piacon kívüli igazságosság elméletei között a nácizmus és a szocializmus ugyanolyan elvi értékkel bír. Tovább megyek, így van ez akkor is, ha a megvalósult totális rezsimeket vesszük alapul, mert ezek egymást és a piaci alapú igazságosságot is (noha ez utóbbi sosem valósult még meg) kölcsönösen tömeggyilkossággal vádolják. Még egyszer: az, hogy az állam milyen kisebbséget (vagy többséget) részesít előnyben a javak (ideértve az életek) újraelosztásakor, csak ízlés (kulturális kód) függvénye.
A piaci igazságosság (legalább közelítő) elméletét (és társelméleteit, pl. a bemeneti és a procedurális igazságosságot) leszámítva tehát az összes ténylegesen megvalósult társadalmi berendezkedés és állam szabadon válogathat az újraelosztás elvei között, és bár vannak kulturális fogódzóink egyik vagy másik igazságosságának megítélésében (pl. nagyon kevesen tekintik már a bolsevizmust igazságos rendszernek), de ezek a fogódzók analitikusan esetlegesek. Ezért is van előnye a konzervativizmusnak a cilvilizációk fenntartásában annyiban, hogy elég neki úgy indokolnia egy kulturális kódot, hogy ez van, maradjon is többé-kevésbé ez. Egy konzervatív számára nem probléma a nyugati civilizáció választása, egy szocialista számára azonban nagyon is az lehet, ti. hogy a nemzetközi vagy a nemzeti szocializmust válassza, mert a választás az elosztás elvei között történik, végső soron ízlés alapján. Egy szocialista nem tudja koherensen cáfolni a nácit és viszont, ezért is viszonylag problémamentes az átjárás. Az alapvető dolgokban – az érdemelvű piaci igazságosság elutasításában és a központi újraelosztásban – egyetértenek, mindössze az elosztás tárgyában – pénz vagy rasszjegyek – nem. Too bad.”