Az 1648-as vesztfáliai békével Európa hosszú távú békét kötött, aminek aranyfedezete a nemzetállam volt, az erőszak monopóliuma pedig állami kiváltság lett. Ettől kezdve, ha állami erők álltak szemben nem állami, irreguláris erőkkel, azt aszimmetrikus háborúnak neveztük. Ma azonban ironikus módon ismét szimmetrikus a háborúzás, hiszen gyakran mindkét oldalon nem állami szereplők harcolnak – például gerillák terroristákkal, milicisták forradalmárokkal, biztonsági cégek bűnözőkkel. Tovább bonyolítja a problémát, hogy a konfliktusoknak nincs se eleje, se vége. Az Iszlám Állammal – a Talibánnal ellentétben – nem lehet tűzszünetet kötni, sem tárgyalni. Ahogyan a migrációs nyomással sem.
Az amerikai vagy hamburgi utcai zavargások is idesorolhatók?
Az amerikai faji zavargások látványával vagy a hamburgi megmozdulásokkal lelepleződik a XXI. század nagy illúziója. A liberális demokrácia nem működik, és végképp nem jelent »történelem végi« egyensúlyi állapotot, hiszen képtelen válaszolni a terrorizmusra, politikailag működésképtelen és egyenlőtlenségeket teremt, megsemmisíti a tekintélyt és kulturális zavarokat okoz. Az ezzel a rendszerrel együtt járó politikailag korrekt pacifikálás helyett inkább az ókori római felfogást kellene megfogadnunk, mely szerint a béke nem általános, hanem két háború közötti ideiglenes állapot. Azzal, hogy nem merünk hadat üzenni, arra ítéltetünk, hogy örökké háborúzzunk.”