Európa nem vallja be, hogy háborúban áll

„Azt írja, hogy napjainkban megváltozott a hadviselés természete is. Miben?

Lassan a háború szót sem tudjuk már értelmezni, Európa pedig nem meri kimondani, hogy háborúban áll. De nehéz is megmondani, hogy mi számít annak. A »késes intifáda« például háború? Vagy a gyújtogatás? Az informatikai szabotázs háborúnak számít? A szabályozatlan bevándorlás, embertömegek Euró­pába telepítése, ennek a kolosszális infrastruktúrának a mozgatása nevezhető háborúnak? Szerintem igen, ahogyan a shortolás is háború. De jó ideje a háború helyszíne is megváltozott: Sztálingrád óta a csatamezőkről a városokba költözött a hadviselés. Az elmúlt fél évszázad konfliktusait rendre városok neve jelöli: Algír, Bejrút, Groznij, Mogadishu, Szarajevó. Kelet-Ukrajnában, Irakban és Szíriában ma is városról városra folynak a harcok. A zavart fokozza, hogy az állami erők is használják az aszimmetrikus hadviselés elemeit, például a »hibrid hadviselést«, amelynek részeként azonosító nélküli zöld egyenruhás fegyveresek szállták meg a Krím félszigetet.

Mit jelent ma pontosan az aszimmetrikus hadviselés?

Az 1648-as vesztfáliai békével Euró­pa hosszú távú békét kötött, aminek aranyfedezete a nemzetállam volt, az erőszak monopóliuma pedig állami kiváltság lett. Ettől kezdve, ha állami erők álltak szemben nem állami, irreguláris erőkkel, azt aszimmetrikus háborúnak neveztük. Ma azonban ironikus módon ismét szimmetrikus a háborúzás, hiszen gyakran mindkét oldalon nem állami szereplők harcolnak – például gerillák terroristákkal, milicisták forradalmárokkal, biztonsági cégek bűnözőkkel. Tovább bonyolítja a problémát, hogy a konfliktusoknak nincs se eleje, se vége. Az Iszlám Állammal – a Talibánnal ellentétben – nem lehet tűzszünetet kötni, sem tárgyalni. Ahogyan a migrációs nyomással sem.

Az amerikai vagy hamburgi utcai zavargások is idesorolhatók?

Az amerikai faji zavargások látványával vagy a hamburgi megmozdulásokkal lelepleződik a XXI. század nagy illúziója. A liberális demokrácia nem működik, és végképp nem jelent »történelem végi« egyensúlyi állapotot, hiszen képtelen válaszolni a terrorizmusra, politikailag működésképtelen és egyenlőtlenségeket teremt, megsemmisíti a tekintélyt és kulturális zavarokat okoz. Az ezzel a rendszerrel együtt járó politikailag korrekt pacifikálás helyett inkább az ókori római felfogást kellene megfogadnunk, mely szerint a béke nem általános, hanem két háború közötti ideiglenes állapot. Azzal, hogy nem merünk hadat üzenni, arra ítéltetünk, hogy örökké háborúzzunk.”