Mit kezdjen a demokratikus politika a népharaggal? Használja!

„A kormányzat és a politika mező más szereplői szíthatják és mérsékelhetik a formálódó dühöt, szabályozhatják nagyságát, terelgethetik irányát. Csak rajtuk és hatalmuk nagyságán (az egyeztetett cselekvés képességének mértékén) múlik, hogy mit kezdenek vele, hogyan értelmezik a bajokat és kire hárítják a felelősséget. Dönthetnek úgy, hogy nemzeti, etnikai, »faji«, vallási vagy politikai csoportokat neveznek meg és ezzel identitáskategóriákat tesznek bűnbakká. (»Cigányt«, »zsidót«, »migránst«, »muzulmánt«, »kommunistát«, és a sor hosszan folytatható lenne.)

Mutathatnak erőt a gyengékkel szemben, üldözhetik és kriminalizálhatják a hajléktalan embereket, szűkíthetik az elszegényedők jogosultságait és járandóságait, ronthatják a munkavállalók kollektív érdekvédelmének esélyeit a szakszervezetek gyengítésével és a munka törvénykönyvének »rugalmasításával«, szűkítheti a társadalmi felemelkedés esélyeit az oktatási rendszer esélycsökkentő átszabásával – ez a sor is hosszan folytatható volna. (Ez az üzenetet néhány vezérszóba is sűríthető: »Soros«, »migráns«, »Brüsszel«.)

Ost leírja ennek hatásait a lengyel példán, nem is ezeket javasolja. Csodálkozhatnánk rajta, hogy az elárult egykori melósok és a maiak zöme jobboldalivá vált. Csodálkozhatnánk , hogy támogatást és elismerést (szolidaritást) a nemzeti közösségtől vár, hogy etnicista szólamokat hangoztatva érezheti valahová tartozónak magát (végre valahol belül érezheti magát) – de miért csodálkozunk? Kínált nekik bárki más elismerést, együttérzést, védelmet? Ha nem, mit lehet tenni most? Mit javasol Ost? Ost szerint a kapitalizmus elkerülhetetlenül velejárójaként felfakadó haragot nem identitásokra, hanem személytelen viszonyokra, strukturális mechanizmusokra kell irányítani. A dühöt termelő rendszer kárvallottjait nem elnémítani kell. Az sem vezet eredményre, ha az új rendszer versenyideológiájával próbálják pacifikálni őket.

A felfakadó érzelmeket konstruktív irányba, intézményépítésre és a demokrácia kiterjesztésére kell felhasználni. A haragot a kapitalizmus igazságtalan viszonyaira kell terelni annak érdekében, hogy az ilyen módon kifejeződő nyomás segítsen újratárgyalni és humanizálni e viszonyokat.”