Richard Kadrey: A végítélet kis doboza

„Ebben a regényben nincs egy épeszű figura, mindenki infantilis, buggyant és minimum egy kereke hiányzik, még szegény főszereplőnk, Coop is mintha valami noirkalandból bukkant volna elő az állandó depresszív szerencsétlenségével. Erre a történet is nagyon szépen rájátszik – veszett szórakoztató azt figyelni, hogy a szerző miként dobálja egyre mélyebb gödrökbe Coopot, akinek így esélye sincs kimászni, és minden alkalommal, amikor azt hinnénk, hogy na, innen most már egyenesen eljutunk a fináléhoz, akkor még egyet bolondít a cselekményen. Az elején még inkább Cooppal párhuzamosan haladó szálak a végére gyönyörűen összeérnek, hogy aztán egy végtelenül bolond és kacagtató „összecsapásban” rendeződjenek a viszonyok. (Spoiler alert: a fináléban egy brutális, rózsaszín gömbhal is szerepet kap. Én szóltam, hogy buggyant egy regény.)

Richard Kadrey vállaltan a humor felől közelít a karakterekhez, a történethez, de még a háttérvilághoz is, ami így nagyszerűen fonódik egybe. Hiába is keresnénk logikusan átgondolt, következményekkel is eljátszadozó, erős, összefogó koncepciót, ez nem az a típusú regény: Kadrey meglepő lazasággal, egészen ad hoc módon dobál különböző elemeket össze, csak hogy még kaotikusabb, még abszurdabb, még humorosabb legyen az egész. De ez nem válik zavaróvá, talán engem is egyedül abban késztetett gondolkodásra, hogy pontosan mennyire is ismeri a külvilág a természetfeletti, varázslatban és varázslényekben gazdag világot... De ilyesmin tényleg felesleges agyalni, bőven elég, ha elmerülünk ebben a röhejes folyamban, és csak élvezzük a pergő párbeszédeket, a figurák állandó defektjeit, a vicces jeleneteket és szövegeket, közben pedig néha megmasszírozzuk a szánk szélét, ha már görcsbe állt volna az állandó vigyorgástól.”