El akarnak veszejteni

„Orbán megágyaz hajlíthatatlanságának. Aligha tántorítható el a fejében aprólékosan kidolgozott víziójától, hol­­ott tisztában van azzal, hogy ősztől új időszámítás kezdődhet a Magyarországgal szembeni hadviselés tekintetében az unióban is. Számol egy enyhébb és egy durvább forgatókönyvvel, de a konfrontálódásból mindkét változat esetén képes belpolitikai hasznot húzni. A jövő évi választásokig idehaza elég az ellenzék megosztására és a Jobbik, valamint Simicska Lajos megregulázására összepontosítania a birtokában lévő törvényhozó, elhárító-lejárató gépezettel, no meg a korlátlanul rendelkezésére álló anyagi forrásokkal. Arra törekszik, hogy még a konstellációk »szerencsétlen« összjátéka esetén is a gázon tarthassa a lábát: hatoljon be polgártársai pórusába a fenyegetettség érzete, minden szankció, megvonás hajtsa bázisát abba az irányba, hogy önállóságunk, no meg a keresztény Európa védelme miatt akarják megszégyeníteni az országot, s ezért válhat áldozattá maga Orbán is. Csapata hagyja majd tovább eszkalálódni az indulatokat, tenni fog azért, hogy a potmétert olyan hangtartományba tekerjék, amely süketté teheti a fél országot, vakká majd a pénzeső, feszültté a karaktergyilkosságok sorozata, mozgásképtelenné az ellenzék egymás közti handabandázása teszi.

A hatalom megtartása élet és halál kérdésévé válik. Két abroncs közé szorul a népes brancs, fél ugyan a feljebbvalók kiszámíthatatlan szeszélyétől, de még inkább retteg az esetleges vereséget követő zuhanástól. Nem csoda a lázas militarizálódás, a rendfenntartó erők kistafírozása, a különböző testőrségekre költött közpénz, a megbízások sora a gyanús elemekkel átszőtt biztonsági cégeknek. A bőkezűséget persze mindenkor rá lehet fogni a terrorfenyegetettségre, amit politikus legyen a talpán, aki megkérdőjelez, hiszen mi van, ha ne adj isten…”