„A Tesco-sztrájk esetében kivételesen megvalósulni látszik a dolgozók természetes önvédelmi reakciója az egyre kevésbé féken tartott piaccal szemben. Tévedés lenne azt hinni, hogy ennek a reakciónak a bekövetkezése törvényszerű: hasonló nagy áruházaknál, és sok kisebb vidéki bolthálózat esetén a helyzet hasonló, vagy még rosszabb. (Nem ritkák a 14 órás műszakok, pótlékok nélkül, és az ügyeskedéssel megoldott kötelező munka ünnepnapokon.) A többi esetben mégsem hallani az ellenállásról. Ennek oka, hogy a problémák jelenléte még nem elég, abból természetszerűen nem következik ellenállás, szükség van a szakszervezetek szervező munkájára. Az elégedetlenségnek szervezett formában lehet hangot adni, és a követeléseket is így lehet hatékonyan érvényesíteni, ezért fontos a szakszervezetek munkája, mert ezen keresztül lehet demokratikussá tenni a munkahelyi környezetet. Ehhez pedig támogatásra és szolidaritásra van szükség, arra, hogy a szakszervezetek által felvetett problémák szélesebb körben legyenek ismertek, és a munkavállalói autonómia kérdése ne legyen másodrendű.
Jelenleg a parlamenti pártok közül a munkásságot/alsó-középosztályt érintő munkaügyi kérdésekkel nem a baloldali ellenzék foglalkozik, ez a szerep a Jobbiké. A munkásság ügyeinek átengedése a (szélső)jobboldalnak, úgy, hogy az veszélyeztetett társadalmi csoportok (cigányok és bevándorlók) kizárásával határozza meg az e körüli közbeszédet, egy súlyos hiba, amivel a jövő progresszív baloldalának szembe kell néznie.