Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
A Borne egyértelmű előrelépés a Déli Végek-trilógiához képest, érdemes elolvasni, de azért azért nem is tökéletes.
„Borne kicsit olyan, mintha az Evolúció című filmből érkezett volna: gyakorlatilag a nulláról kezd el megállíthatatlanul fejlődni, értelmes, beszélő, gondolkodó lénnyé alakul nagyon rövid idő alatt, ugyanakkor van benne egy erős gyermekmotívum is. Ezáltal Rachel olyan, mintha egy örökbefogadó anya lenne, a szerep minden örömével és kínjával együtt. Ám mivel Borne mégsem ember, ez igencsak érdekes szituációkat és kérdéseket vet fel, gyakorlatilag a könyv kilencven százaléka ezekre épül.
Ez a legerősebb része a könyvnek, tulajdonképpen hibátlan, a naplószerű narráció és a flashbackek is jól illeszkednek az amúgy maximálisan kiforrott történethez. Illetve maga a világ is érdekes, tehát összességében tényleg jó könyvről van szó. Azonban a maradék tíz százalék eléggé befejezetlen hatást kelt...
VanderMeer sem fizikus, sem biológus, sőt, így látatlanban meg merem kockáztatni, hogy meg is bukott ezekből a tantárgyakból. Kitalált egy rendkívül kreatív világot, de látszólag olyan szinten bizonytalan volt a technikai kérdésekkel kapcsolatban, olyan szinten nem volt még csak fogalma se a dolgokról, hogy az már-már nevetséges. Egy félig-meddig tudományos-fantasztikus könyvben hogyan lehet ennyire kínosan ügyelni arra, hogy még csak véletlenül se használjon semmit, aminek köze lehet a természettudományokhoz?”