Eretnek az, aki hisz Hugh Grant hazugságainak
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
A nyolcvanas évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a robotika, a szórakoztatóipar, a vállalatok szerepe alapjaiban változtatja meg a társadalmunkat.
„A film részben klasszikus heroikus akciófilm (mi más lenne Poledouris harsány zenéjével), részben pedig társadalmi szatíra. Véres és vicces elsősorban, másodsorban mélyen moralizáló, filozofikus. Mégis minden akciójelenet és humoros pillanat intelligensen épül be egy alapvetően sivár, melankolikus narratívába, és ha a pozőr akciójelenetek és nyílt szatíra között karaktereket keresnénk, meglepő módon találunk, kezdve Murphy társával, az empatikus, de összeszedett, kompentens Anne Lewis-szal, és folytatva a sort az elképesztő figurákat felsorakoztató „rosszakkal” a legpitiánerebb bűnözőtől kezdve a hideg Boddickeren át a legfelső szinten mozgó Dick Jonesig.
Ahol igazán kiemelkedik a film, hogy mennyire finoman kezeli ezt a történet központjában álló, legégetőbb egzisztenciális kérdéseit (mi az ember? mi egy emberi emlékezet egy kihűlt géptestben?). Érdekes módon míg a film nagyon sok eleme képes ezerféle dolgot elviccelni (ED-209 lépcsőjárásával a csúcson), ezeket ha nem teljesen nyíltan, de legalább komolyan kezeli. Ahogy karaktereit, társadalmi problémáit is. És nem kérkedik ezekkel a kérdésekkel, nem csinál belőlük nyílt, szájba rágott retorikát, hanem elfogadja, körbejárja őket azokkal az eszközökkel, amelyek csak egy feszes akciófilmre jellemzőek. Ez a kontraszt teszi mesterivé.”