Sorsok és jogok – mi az identitás?

„Tudtommal a szabad identitásválasztás alapjog.”

A nemzetiség fogalmáról folyt a vita. Az egyik hozzászóló a fenti mondattal támasztotta alá a saját érvelését. Amivel – talán akaratlanul – a nyugati világ nagy elméleti vitájának a lényegét ragadta meg.

Mi is az identitás: joggyakorlás vagy sors? Ezzel az egy kérdéssel a konzervatívnak és a liberálisnak nevezett világkép legbelső szembeszegülését tárhatjuk fel. 

A liberális értelmezés szerint az identitásom az én választásom. Annak meghatározása, hogy ki vagyok, egyes egyedül az én jogom, az én szabadságom. És ebben, amíg másokat a saját szabadságukban nem korlátozok, senki nem akadályozhat, de még csak nem is befolyásolhat.

A konzervatív viszont azt mondja, hogy az identitásom – áldjon vagy verjen – a sorsom. Sorsom, hogy férfi vagyok vagy nő, magyar, dán, rétoromán vagy szlovák, sorsom, hogy zsidó vagyok, örmény vagy cigány, sorsom a vallásom, sorsom a családomhoz tartozásom, sorsom, hogy gyerekeket neveljek, sorsom az elhívatásom a szolgálatra, sorsom a tehetségem vagy annak hiánya, sorsom a kötődésem a szülőföldemhez, sorsom a születésem, sorsom az életem, és sorsom még a halálom is, ha úgy fordul a világ. 

Évezredek peregtek le úgy, hogy Európa ethosza, a közösség egyetértésével kiformált értéke a sors vállalása volt. Vörösmarty, Petőfi, Ady, Radnóti sorsvállalók voltak, sorsvállalókként lettek érték-etalonná. 

Ma már nem azok? Ma már nem érvényes a Szózat?

Ez az a kérdés, amiről egyetértésre kellene jutnunk.

Ha nem sikerül, azt hiszem, a sors válaszolja meg. Vagy helyettünk, vagy nélkülünk.