Lehet-e még értékre nevelni a gyereket?

(...)

„A német Fritz Bohnsack az 1996-ban megjelent Szociális nevelés a szociális bomlás idején című gyűjteményes kötetben arról ír, hogy Németországban mélyre hatoló változás következett be az általánosan elismert értékekre vonatkozó képzetekben. Míg régebben a fegyelem, az engedelmesség, az alárendeltség elfogadása, a kötelességteljesítés, a pontosság, a lemondás a közjó érdekében, a hűség, a szerénység, és hasonló ideálok - a felsorolást még hosszan lehetne folytatni - voltak a mértékadóak, addig most ezeknek a helyébe egészen új értékek léptek. A régieket »kötelesség- és elfogadásértékeknek« nevezik a német szociológusok, az újakat »önkibontakoztatás-értékeknek«. Ezekből is soroljuk fel a legfontosabbakat: kötetlenség, kreativitás, spontaneitás, élvezet, a spontán szükségletek kiélése, önmegvalósítás.

Természetesen vannak, akik ezeket nem fogadják el értékeknek - de a társadalom zöme mégis ezek szerint él és ítél, mondja Bohnsack, a lefolytatott vizsgálatok alapján. Korunkban a probléma megkerülhetetlenségét jelzi - mondják a német kutatók -, hogy még egy olyan hagyományosan értékeiben konzervatív intézmény is, mint a katolikus egyház, jelentős fordulatot tesz a második vatikáni zsinaton, amikor híveinek lelkiismereti szabadságát előbbre helyezi, mint a dogma iránti elkötelezettségét.

Igen, változásban élünk, az értékek változásában, és ez jelentősen befolyásolja a társadalom, és azon belül is elsősorban a fiatalok életét. Megszűnt, érvényét vesztette a parancsszerű, külső vezérlés, és úgy tűnik, egy olyan korszakba léptünk, amikor, mint a költő mondja: »Az én vezérem, bensőmből vezérel!« (József Attila: Levegőt!). A huszadik században minden kísérlet arra, hogy külső vezéreket kövessünk, rettenetes, gyilkos kudarccal végződött. Mi következik mindebből gyerekeink nevelésében? Elsősorban az, hogy csak olyan értékeket tudunk közvetíteni, amilyenekben magunk is hiszünk, illetve amelyek szerint magunk is élünk.”

(...)