Fanyarország

2017. április 05. 20:08

Látott már valaki egy egész országot terápiára menni? Én sem. De ha lenne ilyesmi és pont velem történne az eset, hasonlóképp tudnám elképzelni.

2017. április 05. 20:08
Kazinczi Csaba
Mindset Pszichológia

„Látott már valaki egy egész országot terápiára menni? Én sem. De ha lenne ilyesmi és pont velem történne az eset, hasonlóképp tudnám elképzelni. Az országok, mintha személyek lennének, tele érzésekkel és megoldandó problémákkal. Valahol ez hatványozottan igaz.

(...)

Kérem, meséljen magáról, néhány szóban!

»Árva vagyok. Nem ismertem az anyámat, sem az apámat. Az otthonban – ahol laktam –, sokan sokféle dolgot meséltek arról, hogy kik voltak a szüleim, de pontosat senki sem tud mondani nekem. Próbáltam felkutatni őket, de ez nem sikerült … Ennek ellenére viszonylag gyorsan megtanultam, hogy ki is vagyok. Fiatalkoromban bandázgattam egy ideig, azt meguntam, amúgy sem tetszett a környezetemnek. Szóval csatlakoztam egy keresztény csoportba, hátha megtalálom Istent vagy valami …«

És történt valami kifejezetten hangsúlyos dolog, ami miatt úgy gondolja, hogy az élete a mostani a helyzetbe került? Ha jól látom, vélhetően egy balesetben elvesztette az egyik karját. Tudna erről is mondani valamit?

»Hát … nehéz lenne megmondanom. Voltak nagyon jó időszakaim és barátaim is, de általában nehezen jövök ki a környezetemmel. Jó pár évvel ezelőtt volt egy balesetem, amelyben elvesztettem a bal karom. Rossz társaságba keveredtem és hülyeséget csináltam. Azóta sem tudtam kiheverni. Bár a napi teendőimet el tudom látni és nem okoz különösebb fennakadást, de fáj, hogy már nincs meg, nem érzem magam teljesnek. Nem tudtam túllépni, vagy hogy is mondják ezt a szakemberek …«

Egyedül él? Milyenek a kapcsolatai?

»Ez a másik problémám. Régen sokszor kerültem elnyomó kapcsolatokba, amikből valahogy szerencsére sikerült kimásznom. Azóta ha a legkisebb jelét is látom annak, hogy valaki meg akarja mondani mit tegyek, azonnal ellenséget látok benne. Az előző kapcsolatom szörnyű volt, ha belegondolok még ma is elkap a félelem. Nagyon sokat bántott a volt párom. Most van egy viszonylag jó kapcsolatom. Nagyon sok támogatást kapok, de amint valamire megkér, azonnal ellenségeskedni kezdek és nem létező dolgok ellen harcolok, kiakadok. Pedig amúgy nem vagyok hülye, tudom, hogy egy kapcsolat az adok-kapokról szól … Érzem, hogy csak jót akar. Tele vagyok kétségekkel.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. április 06. 11:12
Tudod kedves Kazinczi, az ország nagyobbik fele lassan kezdi érteni és érezni a FÜGGETLENSÉG édes gyümölcsének ízét! A kisebbik fele meg nem gyógyul.Ők még mindig szolgalelkűség szakadt rongyaiban tetszelegnek.Őket nem az önmagunknak való megfelelés hanem a midig másoknak való szervilis alázat vezérli. Kishitűek voltak,ma is azok és lesznek is.A csendes többség értékeli azt a törekvést,hogy "mi ugyanolyan ország vagyunk mint bárki más"!! Nem vagyunk rosszabbak senkinél,ezért ugyanolyan tiszteletet várunk el mint amilyet adunk.Nem vagyunk gyarmat,volt elegünk 45 év prolidiktatúra alatt. De a hangos törpe minoritás azon dolgozik, hogy ismét az legyen!! Az egész ország már nem szorul terápiára,de az elenyésző kisebbség .................... nagyon is!!!
békalepcse
2017. április 05. 21:46
Ilyen amikor degenerált a pszihomókus. Saját frusztrációit igyekszik a világra kivetíteni és megpróbál érveket is fabrikálni hozzá. Szánalmas! Pár perc beszélgetés elhozná neki a megváltást, ha szorult belé némi értelem, de a végső diagnózist maga állítaná ki magáról, külön kérés nélkül...
Dénia
2017. április 05. 20:31
"»Árva vagyok. Nem ismertem az anyámat, sem az apámat. Az otthonban – ahol laktam –, sokan sokféle dolgot meséltek arról, hogy kik voltak a szüleim, de pontosat senki sem tud mondani nekem. Próbáltam felkutatni őket, de ez nem sikerült … Ennek ellenére viszonylag gyorsan megtanultam, hogy ki is vagyok. Fiatalkoromban bandázgattam egy ideig, azt meguntam, amúgy sem tetszett a környezetemnek. Szóval csatlakoztam egy keresztény csoportba, hátha megtalálom Istent vagy valami …«" Először írni akartam valami csúnyát. De aztán eszembe jutott egy dolog, amit a Szántai Lajostól hallottam. Aki azt mondta egy előadásban, hogy a magyarság úgy viselkedik, mint az a kisgyerek, aki elfelejtette, hogy kik a szülei és hol lakik. És becsönget minden házba, hogy tessék mondani, itt lakik az anyukám, meg az apukám? És közben nem veszi észre, hogy ott áll a háta mögött az anyja és az apja....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!