A hatalom egészen egyszerűen felfalta a jelenlegi kormányzati elit lelkét, és ezzel érzéketlenné tette bármilyen értelmes, a közös ügyeinkre vonatkozó visszajelzés normális megértésére.
A múlt héten Európa három városában jártam különféle okokból (Amszterdam, Hága és Szófia), és mindháromban téma volt az elhíresült lex CEU. Nagyon kellemetlen volt állandóan magyarázkodni, főleg úgy, hogy egyáltalán nem értem a törvény célját, rendelkezéseit és elfogadásának módját. Egyetemi emberként pedig ösztönös tartózkodást vált ki belőlem, ha a szabályozás leple alól szakmai és kulturális szempontokból nehezen értelmezhető, nyíltan politikai természetű szándékok sejlenek fel.
A lex CEU-ról nincs különösebb mondanivalóm: egyszerűen azt gondolom, hogy
noha személy szerint egy csomó dologgal tudnék a CEU-n vitatkozni. Egy jogállami berendezkedésben elfogadhatatlan adminisztratív szabályokat intézmények ellehetetlenítésére felhasználni. Az elmúlt napok történései és az azokra adott hatalmi reakciók azonban végtelenül elkeserítenek és csalódottá tesznek.
2002-ben és 2006-ban is részt vettem a különféle, Fidesz mellett kiálló tüntetéseken és megmozdulásokon, és volt alkalmam az ezekkel kapcsolatos hatalmi megnyilatkozásokat is megismerni. Ha valaki még emlékszik ezekre, akkor azok körülbelül a teljesen értelmetlen „számháborútól” a csőcselékezésen keresztül a „miért kell a politikát az utcára kivinni” típusú sajnálkozásokig terjedtek. Mindezt 2006-ban a jogállami normákkal teljes mértékben szembe menő, a nyílt brutalitást is felvállaló rendőri fellépés koronázta meg.
Akkor azt gondoltam, hogy ez egy olyan tapasztalat volt, melyből képes volt a társadalom és az elit tanulni, és talán megértjük, hogy az aktuális hatalom álláspontjával ellentétes véleményekre nem az agresszió, hanem az értelmes keretek között zajló vita a válasz.
Az elmúlt napokban ugyan nem történt nyílt erőszak, a rendőrség rendkívül profi módon végezte a munkáját, de ezen túl a bizonyítványunk rendkívül elszomorító. Most, amikor „a fiatalok” – akikkel állandóan az a véleményformálók gondja, hogy érzéketlenek a közügyek iránt és igencsak apolitikusok – egy számukra fontos ügyben végre hallatják a hangjukat és élnek legalapvetőbb jogaikkal, melyekre az egész politikai berendezkedésünk épül; a kormányzat médiagépezetének minden csatornája csak „leüvölteni” és „lejáratni” igyekszik őket, sőt egyes esetekben nyíltan fenyegeti is.
A hatalom teljes arzenálját és a befolyásolás legtöbb csatornáját kontrolláló kormányzat számára ennyire félelmetes, hogy egy konkrét ügyben az érintettek mást gondolnak, és szeretnék, ha meghallgatnák őket is? Huszonhét évvel a rendszerváltás után elképzelhetetlen, hogy valakik mást gondolnak és meg is fogalmazzák, hogy mit szeretnének?
Inkább örülni kellene annak, hogy a közügyek egy különleges szelete újra előhívta a polgári erényeket, és pont azokból – „a fiatalokból” –, akiket már annyiszor lesajnáltak az okosok!
Az nyilvánvaló, hogy ők már más nyelvet használnak és az is igaz, hogy az elutasítás dühöt szül, de talán pont az ilyen helyzetekben mutatkozhatna meg egy kormányzat eleganciája és bölcsessége, sőt, továbbmegyek, az ereje. Ha az ellentétes és eltérő véleményekre nem ellenségként és veszélyként, hanem egy sokszínű és működő társadalom visszajelzéseként tekintene és úgy is kezelné. A méltatlan médiahadjárat, a teljes kommunikációképtelenség, a nagyképűsködés és lenézés bennem azt erősíti meg, hogy
Ez pedig két okból is nagy baj. Egyrészt mert párbeszéd nélkül biztosan nem jöhet létre a polgári Magyarország. (Emlékszik rá még valaki?) Másrészt pedig ismét igazolódott Lord Acton klasszikus tétele a hatalom elembertelenítő és korrumpáló természetéről. Ez az együttállás pedig nagyon szomorú jövőt vetít előre.
A szerb elnök szerint az emberek számára nemcsak az életszínvonal fontos, hanem az is, hogyan bánnak velük a hatalom képviselői.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
A Rockefeller és a Ford dinasztia után egy évszázaddal új technofeudális elit került hatalomra. A fegyverük nem az olaj vagy az acél, inkább a mindent átható adathalom. Az MI-birodalmak térnyerése azonban a piacin túl nemzetbiztonsági kihívás is.
Lássuk, mit jelent a rendszerváltás, és miért használja a kifejezést rosszul a Tisza! Illetve csak reméljük, hogy rosszul használja, mert ha jól, akkor a rendszerváltás felvet kérdéseket. Szilvay Gergely írása.
Elemzők szerint a konkrét büntetőügyekbe való politikai beleszólás alááshatja a jogbiztonságot, és veszélyes fegyverré teheti az állami hatalmat.
Az új rezsim legnagyobb kérdése, hogy melyik irányba indul el, azaz a nemzeti érdek fontosabb, vagy pedig az európai integráció, amit a magyarok többsége egyáltalán nem ért, de biztosan felfalja a nemzeti érzés maradékát is.
Mint kiderült, összesen több mint nettó 1,1 milliárd forint értékben kötött szerződéseket a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó kommunikációs cégekkel.
Az első félidőben Marcus Rashford és Ferran Torres is betalált.
