Alkonyőrzők – romantika a jövő díszletein (kritika)

„A regény megteremt egy olyan világot, amelyben rengeteg potenciál és aktualitás lehetne, de aztán belehelyez egy sablonos történetet, amely a családról/vér szerinti kapcsolatról és a szerelem erejéről akar szólni. Adott egy még anyától és apától született, »közönséges« lány, akit elrabolnak, az ő megtalálása, megmentése a cselekmény központi szála. Az első harminc oldal a nevekkel és frakciókkal kicsit zavaros, de annyi kiderül, hogy Deirát sokféle párt szívesen megszerezné, hogy felhasználja a céljaira, a konzervatívok számára egy jelkép, akit egy hárembe vinnének; az ádámisták szexuális tárgyként használnák, hátha nem meddő; a nőkultuszt erőltető emírség sejknője számára pedig egy megmentendő lelket jelentene, akit férfigyűlöletre nevelhet. A Londonban, Fujairahban, Isztambulban induló cselekmény szálai aztán a vadon Kárpátkanyarba vezetnek. A hátlapszövegen is beharangozott kaland, a hajsza a gyerekekért, meg az életveszély egy több országon átívelő, thrillerszerű történet lehetőségét hordozza, ahol a kislányt kereső emberek egymással versenyeznek, és az olvasó elgondolkozhat, hogy amikor egyik végkifejlet sem jó (akárkinek a kezébe kerül, csak egy közönséges, gyengébb képességű gyerek lesz, akire borús jövő vár), ki melyiket tartja elfogadhatónak.

Csakhogy a cselekmény megtörik, amikor a szereplők a regény felénél beszorulnak egy tanyára, és a könyv végéig ott maradnak. Már maga a helyzet is kidolgozatlan, nincs felépítve, hogy mégis mi kényszeríti a szereplőket arra, hogy ne tegyenek semmit az ég egy adta világon, csak várjanak. (Bunuel Andalúziai kutyájában senkit sem érdekel, hogy miért nem tudnak kimenni a templomból, de a film működik, mert minden más nagyon fel van építve). A hangsúly áthelyeződik az emberi kapcsolatokra, különösen a szerelemre, amely lehetne egy kifejezetten női közönséget megcélzó regény témája, de sehogy sem passzol a kötet első feléhez. A befejezésről spoiler-veszély mellett nem lehet írni, de a megoldás nem oldja fel ezt az ellentmondást.”