"És az Indexet mikor zárják be?" – a magyar sajtó haldoklása belülről

„Minket meg sem próbáltak pórázra rakni, győzködni, kivéreztetni, mint mondjuk az origósokat. Készültünk rá, de igaza van Mártha Bencének, jobb volt a halál. Origós ismerőseim már a mostani kirúgások előtt mondták, hogy milyen vállalhatatlan, ami ott újságírás címen folyik és mennének rögtön, ha lenne hova. Volt olyan, aki már jó fél éve inkább elment a legunalmasabb sajtóeseményre, csak ne kelljen bemenni abba a rohadt szerkesztőségbe. És volt olyan is, aki gyanútlanul (»Fiatal voltam, kellett a pénz.«) beült volna az Origóba, de pár nap után fejvesztve menekült abból a kormánypárti kuplerájból.

A Népszabadság szerkesztőségében nem a György Bence, Száraz István, vagy más, említésre még kevésbé méltó pitiáner törleszkedőktől volt büdös. Az a fojtogatóan penetráns szag egyenesen Orbán Viktorból áradt.

Ez nem egy Népszabi-rekviem és semmi hősies sem volt abban, hogy még hónapokig úgy csinálta mindenki a dolgát, hogy tudtuk, mindjárt vége lesz. Nyomasztó volt a vég érzete, de rendesen megforgattuk Matolcsyt, hazudozásba kergettük Rogánt, végeztük a munkánk, nem pedig ellenzékiekről írtunk össze mindenféle alaptalan baromságot. Ahhoz már mi magyar újságírók hozzáedződtünk, hogy direkt, elvárható politikai, büntetőjogi következmények nem lesznek, de hitegettük, hitegetjük magunkat a tájékoztatás fontosságáról, ilyesmikről.”