Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Gyakran hagyom magam könyvekre rábeszélni, amit a rossz példákból tanulva sajnálhatnék, de nem teszem, mert néha igencsak jól szokott elsülni. Mint például most is.
„A cselekmény izgalmas volt, több szálon futott, megismertük a gonosz szemszögét is, de mégis megőrizték a rejtélyt, hogy az egész mire futhat ki, így bőven volt min izgulni. Rengeteg kérdés merült fel olvasás közben, lehetett találgatni, amíg a végén választ nem kaptunk mindenre.
Tetszett, hogy nem volt finomkodás, minden véres részlet elénk volt tárva, úgyhogy gyenge gyomrúaknak nem ajánlott. Elég érzékletesek a leírások. Az AC könyvvel ellentétben itt nem zavart, hogy olvasom. Lehet, hogy ez azért van, mert nem játszottam még a játékkal, vagy mert nem ifjúsági, de nem bánom. Főleg a vége nagyon akciódús, és végig borzasztóan izgalmas.
Nálam mindenképpen elérte, hogy elkezdjen érdekelni a játék. Ez mondjuk a barátok érdeme is, mert eddig csak dicsérő szavakat hallottam róla. De ha a könyvnek esetleg jönne folytatása, azt is nagyon szívesen elolvasnám. Szóval jöhet minden, ami Dishonored.”