Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Adoulla az utolsó ghúlvadász Dhamsawaat városában, az utolsó pocakos, megöregedett varázsló, akiben a helyiek bízhatnak, ha emberevő szörnyekkel találkoznak. Munkája nincs sok, tanítványa is csak egy: Raseed, a merev szabályok között élő, végtelenül hithű dervis.
„Erősen érezhetőek a könyvön a nyugati fantasy klasszikusok és igen, még a szerepjátékok hatásai is. A regény főbb szereplői érdekes figurák, hárman is öregek, a másik kettő pedig forrófejű tinédzser – bár tetszett, hogy nem szokványos korosztályt képviselnek a szereplők, nagyon sajnáltam, hogy az író nem használta ki eléggé a korukból fakadó hátrányokat. Jól megrajzolt, érdekes, a kard és boszorkányság fantasyre jellemző módon larger than life karakterek ezek: a vívómester Raseed, az oroszlánná változó vad lány, Zamia, az alkimista Litaz és mágus férje, valamint a pohos Adoulla.
Akadtak azért kínos részek is a könyvben, Adoulla és Raseed viszonyulása a nőkhöz eléggé fogcsikorgató, és ezen nem segít az, hogy Zamia meglehetősen szélsőséges ellenpontja a két férfinak – hol bosszúszomjas, makacs harcosnő, hol szakajtónyi gyereket és tisztességes házasságot óhajtó naiva.
Nem áll szándékomban túlzottan szapulni a könyvet, mivel valójában egy kellemes stílusú, színes, szórakoztató történet, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy könnyed kikapcsolódást nyújtson a kalandos fantasy kedvelőinek – éppen csak többet, sokkal többet vártam volna az »arab fantasytől«. Mert akárhogy is van, ez még mindig egy nyugati szerző véleménye az arab mitológiáról.”