„Két Mercedes állhatna az udvaromon, ha nem taníttattam volna a két gyerekemet!”

„»Nekem már úgysem lesz nyugdíjam!« – ez a mondat már évtizedek óta hagyja el azon fiatalok és középkorúak száját, akiket arról kérdeznek, hogy mi lesz velük idős korukban. Egy friss elemzés szerint már akár tíz éven belül is megtörténhet, hogy több lesz a nyugdíjkassza kiadása, mint a bevétele, kevesebb, mint húsz esztendő múlva pedig elérheti a 300 milliárd forintot a hiányzó összeg. A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete szerint pedig 2050-re 8,2 millióan, s 2060-ra már csak 7,9 millióan leszünk. A jelenlegi nyugdíjrendszer esetleges alternatíváiról beszélgettek a Szeged Ma újságírói Botos Katalinnal, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának professor emeritájával.

(...)

- Azonos munka, járulékfizetés után nem azonos nyugdíj? Kicsit olyan, mint az alapjövedelem, ahol valakik dolgoznak, mások viszont csak úgy kapnak pénzt.

- Egyre többször kerül elő az alapjövedelem fogalma, s van is benne logikai alap, hiszen a nemzeti vagyont együtt hoztuk létre, kvázi mindenkinek járna belőle. Viszont egyben lebeszél a munkáról, amire amúgy is nagy a hajlandóság hazánkban, ezért változatlanul nem kellene bevezetni. Azt javaslom, hogy a nyugdíj egyik része legyen biztosítás alapú, a másik viszont természetben teljesített nyugdíjjárulék után járó összeg, azaz legyen két csatornás a nyugdíjrendszer! Hiszen a családi költségvetés jelentős része fordítódik a gyerekekre. Olyan ez, mintha duplán fizetnénk a járulékot…

Egy kisvárosban egy zöldséges a TV-ből ismert meg, engem és a javaslatunkat. Azt mondta: »Igaza van, nekem is két Mercedes állhatna az udvaromon, ha nem taníttattam volna Szegeden két gyerekemet egészen az egyetemig!«

Azaz a legegyszerűbb ember is átlátja, hogy ő a gyerekekbe befektet. Nem tartozik ezt a társadalom visszafizetni? Akinek nincs gyereke, az a járulékok befizetése után szabadon rendelkezhet béréről, vehet belőle Mercedest, utazgathat, a szülőnek viszont muszáj költenie gyermekére. Aki nem vállalt gyereket, nem tudhatja, hogy mennyi gond, aggodalom, szenvedés, időráfordítás jár a felnevelésükkel – nem csak öröm. A gyerek nem luxuscikk, a társadalom számára szükséges – közjószág, ahogy annak idején Andorka Rudolf megfogalmazta.

(...)

De mi lesz azokkal, akik nem tudnak vállalni gyermeket? Betegség, anyagi okok...

Léteznek olyan javaslatok, hogy minden munkaképes gyerek által fizetett nyugdíjjárulékot adjanak azoknak a szülőnek, akik felnevelték őket, aztán nézhetne, aki nem vállalt! Magam részéről ezt nem támogatnám. Figyelembe kell venni a társadalom rétegződését. Van, akinek azért nincs gyermeke, mert nem lehet. Mások, mint korábban utaltam rá, nem tudják megtalálni a párjukat, bármennyire is szeretnének családot. Ha ők fizetik a nyugdíjjárulékot, annak alapján jogosultak járadékra. Akinek meg biológiai okok miatt nem lehet gyermeke, ott is hasonló a helyzet. A társadalombiztosítás segíti a meddőség elleni küzdelmet is. Méltányosság mindig van a világon. Semmiképpen sem szabad büntető jellegű rendszert kialakítani. Azonban nyilván ezeknek a pároknak is célszerű kiegészítő takarékoskodásba fogni, s ehhez az állam támogatást kellene, hogy adjon.”