Neil Gaiman: Északi mitológia

„Meglepően kegyetlen világba visz el bennünket az író, a brutalitás és az erőszak itt alapvonás, Thor gátlások nélkül pusztít el szép számú orkot csak azért, mert felhúzta magát azon, hogy el merték lopni a pörölyét, ugyanakkor a humor fel tudja oldani ezt a keménységet, nem botránkozunk meg a történéseken, inkább jól szórakozunk az amúgy nem túl vidám történeten. A vikingek kemény csávók, ez a macsóság alapvonása a történeteknek, ugyanakkor jelen van a bölcsesség is (amelyet elsősorban Odin képvisel), miközben Loki fondorlatai mindig összekevernek mindent (szinte Darth Vader-i magasságokban emelkedik a figura, azonban a Nagyúr coolsága tökéletesen hiányzik belőle), és Gaiman ebből az egészből olyan univerzumot tud alkotni, amelyben boldogan merül el az elégedett olvasó.

Nem ez az író főműve, de mégis több egyszerű ujjgyakorlatnál, még akkor is, ha a szórakoztatás a cél, hiszen olyan jól sikerült levernie a port a mítoszokról, hogy ha nem is kelnek új életre a régi istenek, de mindenképpen megújhodva és felfrissülve számítanak a figyelmünkre. Izgalmas, szenvedélyekkel teli történeteket kapunk, amelyeket áthat a súlyos északi komorság, ugyanakkor a múlt távoli mélyében rejtőző mesék tanúsággal tudnak szolgálni mai modern korunkban is. A legfontosabb mondanivaló az, hogy az élet egy hatalmas körforgás, különböző korok jönnek és mennek, egyszer minden regnáló isten ideje véget ér, az éppen aktuális Ragnarök eltörli őket a Föld színéről, hogy aztán megszülessen egy új éra, amelynek résztvevői természetesen újre el fogják követni az ő hibáikat, mégis a nemzedékek végtelen sorában összeköti őket a rokonság, kollektív emlékezetünkben megőrződnek eleink történetei, bennünk élnek tovább az őseink.

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szereti Neil Gaimant-t, és akit érdekelnek a felturbózott skandináv mítoszok, mert a műfaji keveredés nagyon jól sikerült, az írónak sikerült saját képére formálni az északi isteneket, megtalálni az egyensúlyt a képregény és az ősi regék között. Tökéletes kikpacsolódást tud nyújtani ez a jól sikerült alkotás, a Ragnarök leírása pedig olyan brutálisan letaglózó lett, hogy szegény olvasó egy ideig biztosan nem tér magához utána. Az életmű szempontjából nem kiemelkedő darab, de végre igazi Gaiman-könyvet kaptunk a kezünkbe, amelyből nem hiányzik az akció, az érzelem, a kaland, úgy jó, ahogy van.”