„Mi tehát az igazság az Olimpiáról? Az Olimpia lehetőséget biztosít a politikai osztály és csatlósai számára, hogy a tömegek szentimentalizmusát és a sportolókon elkövetett fizetetlen gyermekrabszolgaságot kihasználva példátlan mértékben megnöveljék az adófizető populáció kizsákmányolását.
Az államok – adósságon keresztül – elárverezik gyermekeink jövőjét, hogy olyan stadionokat építsenek, melyek évtizedeken belül az idő martalékává válnak, melyeket senki nem látogat, és melyek – mint Ozymandias szobra – a korrupció, a rablás és az embertelen gonosz emlékműveként állnak majd az utókor számára.
Milyen világban is élnénk, ha egyszer nem a mások kontójára történő féktelen pazarlásból merítenénk nemzeti büszkeségünket, hanem az erényből és jóságból, amit társadalmunk megtestesít? Vajon milyen holnapra ébrednénk, ha akik nemzetünkre büszkék, nem azért lennének büszkék, mert sikeresen megfosztottuk a jelen és a jövő generációját tulajdonától, majd átnyújtottuk azt a politikai osztály és a nagyvállalatok szentségtelen párosának, akik cserébe egy héten át szórakoztattak minket – hanem azért, mert az igazságosság, az erény, a civilizációkat felemelő értékeket megtestesítő nemzet vagyunk?
Valóban ennyit ér a magyarság? Ez az ezeréves világ valóban annyit ért el és csak addig emelkedett, hogy vígan gazdaggá teszi a lobbista vállalatokat, az edzőket, a bürokratákat és a minisztereket, mindaddig, amíg vígan nézheti a gyermekkoruktól fogva bántalmazott és kizsákmányolt, szegénységben élő gyermekeket?”