Gágyor Péter írása
A korrupció természetéről
Nem szívesen beszélnek róla az érintettek. Igen, nem szívesen beszélünk róla! Nem szeretünk a korruptnak véltek csoportjába tartozni.
De ki nem az? Kit nem érint a korrupció? A korrupció, ha halványan is, de mindenütt jelen van akaratunk, sőt, még a legszentebb céljaink ellenére is. Mint ahogyan a „machiavellizmus” Bereczkei Tamás-tanulmányára utalván is a túlélés, a pozitív kiválasztódás egyik mozgatója, a korrupció is könnyedén értelmezhető sok motívumában is így.
Mintha eredendő bűneink/tulajdonságaink halmazának egyik összetevője lenne. Mintha az ideális ember képe és a valóságos emberek közötti választóvonal markáns része volna. Rövidzárlatú etikai rendszerünkben küzdenünk kellene ellene, de van, volt a bibliai időkben és lesz a jövőben mind a földi, mind a földön túli létben is.
Még az utópikus/megvalósíthatatlan jövőképek ideológiai sallangjaiban is benne rejtezik, ahol minden ember egyforma lehetne, de mégsem az. Ahol az egyenlők között kialakul a „még egyenlőbbek” kasztja és a kevésbé egyenlőbbek lázasan keresik a felzárkózásuk korrupt eszközeit. És meg is találják.
Bár átnevezik, olykor transzcendens fogalmak világába emelik, legyen az közös vonzalom, bizalom, szeretet, barátság – a lényege magában hordozza az utilitarista előnyök mindenkori biztosítását. Bár az emberek nyilvánosan inkább a mózesi kőtáblákra hivatkoznak, mégis az aranyborjú emelkedik föléjük.
A korrupció olyan, mint a rosszkor érkező szerelem. A lebukásban teljesedik ki igazán a hazug mivoltának az árnya. Mégis újra meg újra felbukkan, sosem tűnik el teljesen, talán még az önmagunkkal szembesülő őszinte, magányos pillanatainkban sem.
A korrupció végigkíséri az evolúciónkat, azt a homályos dzsungelcsapást, amelyet Márai szarkasztikusan, „a semmiből a semmibe” vezető útnak nevezett el naplójegyzetében. „Jacques Le Goff világosan rámutat a hatalomtól való egzisztenciális függés kezdetektől fennálló, kétségbevonhatatlan voltára” – idézi fel elemző cikkében (A konzervatív értelmiség szerepéről) Pogrányi Lovas Miklós a Mandineren az európai értelmiség születésének nagy pillanatát.