Lúdas Matyi igazsága

A cirkuszban ezúttal egészen más stílusú produkciót láthattunk, mint amit eddig megszoktam. A porond most színpadként is szolgált, ami hamar megtelt élettel, zenével és énekkel. A lelkes közönséggel együtt hallgattuk és köszöntöttük a kisbírót, ahogy üzenete közhírré tétetett, fogadtuk a falu apraját és nagyját, csodáltuk a hét lúd légies táncát. Lúdas Matyira sem kellett sokat várnunk, megérkezett, és már kezdődött is a történet, amelyben az édesanya énekével és igaz értékekkel küldte fiát a vásárba. 

 

 

A vásár forgatagában mi is ott voltunk, de ott volt a jókedv, a portékák, az embersokaság, a mutatványosok, és a lélegzetelállító cirkuszi produkciók is. Mindennek a sötét ruhába bújtatott dölyfös Döbrögi úr megérkezése vetett véget, aki szokása szerint mindent magának szeretett volna, így a hét csodálatosan fehér, kecses mozgású ludat is. Matyi a ludakat azonban nem adta, hiszen ők voltak az alázat, a hűség, a szelídség, a szorgalom, az egyensúly, a tisztaság és az irgalom. Az ilyen értékeket márpedig az ember becsülettel őrzi, azoktól csak úgy nem válik meg! Ha nem adják, akkor elveszik, ezen engedetlenségnek lett 10 botütés az ára. Matyinak sem kellett több, megígéri: háromszor igyekszik ezt meghálálni.

  

Egy lélegzetvételnyi szünet után változik a színpadkép és máris egy palotaépítés kellős közepébe csöppenünk, ahol úrrá lesz a szervezetlenség, híján a szakember olyannyira, hogy az építkezés kudarcát még mi, a lelkes és segítőkész közönség sem tudjuk megmenteni. No, de érkezik a fiatal, vidám, ügyes mester, aki fennkölt olasz stílusával, káprázatos énekével ejti ámultba a földesurat. És mert az erdő is az úré, van bőven miből válogatni alapanyagnak. A mester hét fát szemel ki, melyeket – a tudatos történetvezetés eredményeképpen - ugyanazon erényekkel ruház fel, mint ludait, melyből az utolsó, az irgalom fája tetszik csak a nagyhatalmúnak. Itt jár először pórul és kapja meg első tíz botütését Döbrögi.

 

 

Az ütések ágynak döntik az urat, gyógyulása az emberek ügyességén múlik. Orvosló művészek érkeznek, változatos cirkuszi mutatványaikkal (levegő akrobaták, zsonglőr, egyensúlyozó művészek, tűznyelő fakír), de a földesúrnak egyik sem elég hatásos, még mindig „halálán” van. Megérkezik ám ekkor a fiatal és vidám füves csodadoktor, aki a közönséget is munkára fogva küldi el énekével gyógynövényeket szedni a palota népét. Jöhet az újabb tíz botütés! S hogy Döbrögi soha ne feledje, ki is járt nála, Matyi most is egy lúdtollat dug az úr ruhájába.

 

Több se kellett az úrnak, fájdalmánál már csak mérge lett hatalmasabb. Eme túlfűtött érzelmeket jól illusztrálta a lovas-akrobata lendületes és pergő, bátorságot megvető produkciója, aki Lúdas Matyinak öltöztetve tévesztette meg az egész szolganépet. Uccu neki, mindenki utánaeredt! Így maradt Matyi az urasággal és a hét lúddal magára, végső bosszúját beteljesítendő. 

 

És hogyan folytatódik? A zene és az ének harmóniája, ezen a ponton elvarázsolta nemcsak a palota népét, de a padsorokban ülő közönség egészét. Hogy pontosan mi is történik Döbrögi urunkkal? Ezt itt most én nem árulom el, inkább látni és hallani kell, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

 

Azt viszont mindenki tudhatja, hogy a hét fehér lúd visszakerül gazdájához, aki nemcsak, hogy boldog lesz, de a műsor végére magányosságát elfeledve párra is talál. A finálé fergeteges és csillogó, ugyanakkor tanulsággal is szolgál, hogy ha az emberben van alázat, hűség, szelídség, szorgalom, egyensúly, tisztaság és irgalom - mint ahogy valamennyi művészben felfedezhettük ezeket az erényeket -, úgy annak dicsőség lehet csak a jutalma.

 

Színház? Musical? Cirkusz? Talán nem is fontos a válasz, mert maga a tartalom, ezzel együtt a művészek és a művészet teszi csodálatossá és felejthetetlenné a produkciót!