Utazók

„A legfontosabb, amit érdemes tisztázni a Passengers kapcsán az az, hogy a sci-fi rész meglehetősen háttérbe szorul a romantikus szál mögött. Kicsit olyan ez, mint a Twilight sorozat, ami szintén a szerelmi kapcsolatot helyezte a fókuszba, a vámpírlét horrorisztikus valója kevesebb szerepet kapott. Megijedni azonban nem kell. Ez a film sokkal minőségibb, jobban megírt, eljátszott és megrendezett darab, mint bármelyik darab az imént említett szériából. (Nem mintha ez önmagában nagy erény lenne.) A Passengers három, kiválóan elkülöníthető részből épül fel. Az első jó fél óra a legemlékezetesebb: Pratt karaktere felébred a hibernálásból az űrhajón. Egyedül, hiába van ötezer utastársa és akkor a legénységet még nem is említettem. A gond ott van, hogy a 120 éves utazásból mindössze 30 esztendő múlt el, így mást felkelteni kvázi gyilkossággal érne fel. (Vagy mégsem? Kínzó kérdés... Ímmel-ámmal kibontva.) Emberünk így kísérletet tesz kapcsolatba lépni a Földdel, és mindent megpróbál, hogy vissza tudjon térni a mély álomba. Nem sikerül neki, így egyetlen társával, egy android csapossal tengeti mindennapjait. Pratt itt nagyon él. Nyomja a one man show-t, kisugárzása átüt a vásznon. Lelki vívódása is hiteles... De azért az megjegyzendő, hogy túl mélyre nem néznek a nyúl üregébe. Ártott volna annak a könnyed, populáris vonalnak, ami a film sajátja.”