Hogy könnyű-e egy vigasztalhatatlanul síró csecsemő mellett létezni, móka és kacagás-e ringatni, amikor ordít, mint egy sziréna? Hogy szívet melengető-e egy dackorszakossal küzdeni? Egyáltalán nem. A szülői létben rengeteg minden nem könnyű, mégis ki kell bírni, hogy egyszer majd a gyerek is képes legyen kibírni, és kezelni a saját érzéseit. Az anya/szülő, aki képes elszenvedni a baba nyugtalanságát, szinte érvényessé teszi a negatív érzések jogosságát: »Igen, érezheted magad rosszul! Igen, jogod van hozzá, hogy elmondd azt is, ha valami nem jó, ha valami bánt.«
Az anya/szülő, aki nem zavarja be a gyereket a szobájába, hanem ott van vele a nyűgös állapotokban is, megmutatja, hogy a nehéz érzések is elviselhetők, hogy nem kell azonnal eltakarni, elfojtani, valami furfangos módon megszüntetni azokat. Az érzelmi önszabályozás alapja az az élmény, hogy a feszültség kibírható. Ha ez megvan, akkor válik majd valóban kezelhetővé is. A sírni hagyott csecsemő egy idő után ugyan elhallgat, de ettől még korántsem nyugodott meg.
(...)