„Nyilvánvaló, hogy a levelet nem egy mélyszegénységben élő kisgyerek írta. De még ha ő is írta, igazándiból érdektelen, mert a történet ebben a kontextusban nem Alexről és a szolidaritásról szól, hanem az adományozókról. A vita pedig arról folyik, hogy igaz lehet-e a levél vagy sem? Létezik-e Alex vagy sem? Nem pedig a lényegről: hogy a rászorultaknak segíteni kell.
Szegények, míg világ a világ, mindig is voltak és mindig is lesznek. Egyszerűen azért, mert ilyen az emberi természet. Ezen változtatni nem nagyon lehet, segíteni viszont igen. És kell is. És nem csak karácsonykor, amikor a mértéktelen túlköltekezésből fakadó lelkiismeret-furdalást némi megunt és használhatatlan játék „eladományozásával” enyhíti a fogyasztó.
De ha már segítünk, akkor tegyük úgy, ahogy az egyik legrégibb és legcoolabb történetünk meséli: »Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.« (Máté 6.)”