Rosszkedvünk tele – Mandiner2016 III.

Kritikus értelmiségi vendégszerzőnk, MGT írása.

*

MGT: Rosszkedvünk tele

A tél már nem közeleg, hanem megérkezett. Ez a tél a szélsőjobboldal globális győzelmét hozta el, és e fejleménynek senki sem örülhet, aki valamennyire is barátja a nép szabadságának és egyenlőségének.

A honi szélsőjobboldal ujjongva ünnepli Donald Trump megválasztását, és saját szempontjából igaza is van. A megválasztott valóságshow-elnök ugyanis minden bizonnyal erősíteni fogja a magyar szélsőjobboldali kormány pozícióját is. A jobboldali értelmiség vég nélkül harsogta a náci koronajogász, Carl Schmitt fasisztoid érveit a nemzetközi békével – s úgy általában: a békével mint olyannal – szemben, imái pedig meghallgatásra leltek és testet öltöttek egy műveletlen, erőszakos fráterben, Donald Trumpban. A különbség pont annyi köztük, hogy a jobboldali értelmiség egy része talán olvasta is Carl Schmittet, míg Donald Trump életében nem olvasott még semmit néhány ingatlan-prospektuson kívül.

De most úgyis ez az irány. Folyóiratok, fórumok, általában a kultúra fölszámolása. Donald Trump teljesen megfelel a magyar szélsőjobboldali kormány kulturális, azaz kultúra-ellenes meggyőződésének.

Bármit vélt tudni a kedves olvasó arról, hogy a kultúra az elitek játéka, esetleg egy olyan taktika része, amellyel elvonják az átlagember figyelmét a valódi, hús-vér politikai problémákról, megnyugtatásul közlöm: ez pusztán a cinikus szélsőjobboldali propaganda része. A kultúra minden esetben a nép joga, és ezt a jogot – sok más egyéb joggal együtt – orozza el előlük a kormányzat. Ha van a kormányzatnak bármilyen, valóban demokratikus értelemben vett legitimitása, az csak is a népjólét és a kulturális javak ellenszolgáltatás nélküli, egyenlő elosztását jelentheti. 

Nem csak Kelet-Európában, de Nyugat-Európában, és most már az óceán túlpartján is diadalmaskodik a népellenes, szabadságellenes politika. Ők azok, akik tagadják mindazt, ami az államban a nép jólétét szolgálná – az amerikai szélsőjobboldal mindezek összességét megvetően „szocializmusnak” nevezi – és erősítik az állami erőszakot. Főként a kisebbségekkel szemben. Minden bajt azoknak tulajdonítanak, akiknek nincs semmijük, így az utolsót is el kívánják venni tőlük, amiből talán egy csepp még maradt nekik: a méltóságukat.

Ami az Egyesült Államokban a feketék és latinók, valamint az arabok osztályrésze, az idehaza a cigányoké és az araboké. A globális, velejéig etnicista szélsőjobboldal sikeresen hitette el a néppel, hogy nélkülözése, szegénysége nem a kormányzat hibája, hanem az „élősködő” kisebbségeké, és főként azé az aleppói családé, amelynek szétbombázták a házát a nyugati keresztyén fehér hatalmak.

A védendő csoport pedig épp ők lesznek, miként a tengerentúlon, úgy itthon is: a fehér, keresztyén polgárok, elsősorban a férfiak.

A globális szélsőjobboldal létét mi sem igazolja jobban, mint hogy – ahogy olvasom – jövőre hazánkba látogat Benjamin Netanjahu, a fajgyűlölő izraeli kormány miniszterelnöke. Csak azok lepődnek meg ezen, akik nem látják a gondolati rokonságot a valóságshow-király megválasztott amerikai elnök – „you’re fired” – mondta bele milliószor a kamerába –, a magyar miniszterelnök, a szélsőjobboldali lengyel, szlovák és cseh kormány között.

A kelet-európai, az amerikai és az izraeli szélsőjobboldal pont ugyanolyan gúnnyal értekezik a „nemzetközi békéről”, az ENSZ-ről, a népek barátságáról, a nemzetközi szolidaritásról, emberi jogokról és hasonlókról, mintha csak egy jegyzetből olvasnák.

Világ reakciósai, egyesüljetek!

Afelől se legyen kétségünk, hogy a trend folytatódik a következő évben is. Nyilvánvalóan előretör a holland újfasiszta Wilders, ahogy a mérsékeltnek tartott, valójában szélsőjobboldali francia jelölt, és mellette, mögötte, előtte közvetlenül – cherchez la femme – Marine Le Pen. 

A műveletlen, fajgyűlölő, nőgyűlölő, kultúra-ellenes erőszakosság tort ül. A jobboldali értelmiség ígéretet tett a ráció fölszámolására, a bunkó, rasszista milliárdosok pedig végrehajtják a tervet, miközben olthatják vérszomjukat a legszegényebbek, legnyomorultabbak kárára. 

A globális szélsőjobboldal olyannyira nem érez már semmiféle szégyent, hogy nyíltan beszél a „fehér ember lázadásáról” (de kérdem én, és a kedves olvasó is tegye föl magának a kérdést: ugyan mi ellen lázad a fehér ember?), a népellenes, nőellenes, fajgyűlölő politikáját pedig „demokráciának” nevezi.

Senki sem szól egy szót sem, mindenki hallgatagon tűri, esetleg felajzva ünnepli az elnyomást. Az egyenlőség társadalmának akár jámbor óhaja is kollektív hahota tárgya. A műveletlen szélsőjobboldali politikusok nevetve legyintenek erre az igényre, míg a jobboldali értelmiség megvetően és cinikusan „utópiának” nevezi. Az eredmény ugyanaz. 

Egyenlőség, szabadság, népjólét és kultúra helyett megkapjuk az állami erőszakot, a katonaság és a tőke uralmát. (A magyar szélsőjobboldali kormányzat nem is szégyenlős a tekintetben, hogy mit szolgál: „munkaalapú társadalomnak” nevezi azt, amit épít.) 

(A nyájas olvasó figyelmébe ajánlom a következő megfontolást: egyáltalán nem véletlen, hogy a szélsőjobboldali rezsimek legfőbb PR-, valamint import-és exportterméke a sport. Ha van olyan műfaj, amelyben egyedül az egyenlőtlenség érvényesülhet, sőt ez a célja, az a sport.) 

A globális szélsőjobboldal örül, ahogy örülnek a hívei is – nem tudván, hogy őket is kifosztják és átverik – a többiek pedig – azon kevesek, akik maradtak – a közöny csöndjébe fulladnak.

Senki más nem veszít ismét – csak mi. A nép.

Megette a fene az egészet.