„Az ünnepélyes értekezleten az irodisták mögé szorított munkások nem tapsoltak, sőt még az ünnepi menüből sem kértek, idehaza meglepő és udvariatlan módon morgolódni kezdtek már ott helyben. A »jószívű« és »munkásbarát« menedzsment azonban nem ijedt meg, továbbra sem foglalkoztak a Vasas alternatív béremelési javaslatával. Aztán jött a hideg zuhany, az egyik éjszakai műszaknál belassult a gyártósor, két órára leállt szinte mindenki, sztrájkolni kezdett az éjszakai műszak. A tulajdonos »sztrájktanyának« az udvart jelölte ki, aztán mégis maradhattak a munkások a gyár étkezdéjében. A menedzsment jól összezavarodott, nem tudta, hogy ebben a helyzetben mit is kell tennie. Kecskeméten most először találkoztak kemény bérharccal.
A sztori nagyjából ennyi. Ilyen egy normális országban heti rendszerességgel fordul elő. Nem készült el 50 autó a tervek szerint, de azért csődbe nem ment az autógyár. Magyarország azonban nem normális ország. A munkásjogokat a jelenlegi kormány drasztikusan megfaragta, de 2010 előtt se voltunk a tömegsztrájkok országa. Gaskó Istvánon kívül itt szinte senki sem gondolt arra, hogy a munkabeszüntetéssel valamit el lehet érni. Éppen emiatt is rendkívüli, hogy elindult a versenyszférában ez a fajta érdekvédelmi harc. A korábbi végtelenbe nyúló, és szinte mindig vereséggel vagy súlyos kompromisszummal végződő tárgyalások helyett itt a tőkések legérzékenyebb pontján, a profit területén tudtak és mertek bevinni egy balegyenest a dolgozók.
A közszférában ma még le lehet nyomni egy szakszervezetet. A versenyszférában ugyanez hatalmas galibát tud okozni, ami a menedzsment számára a legkellemetlenebb. 50 autó nem készült el határidőre, emiatt az illetékeseknek kínosan kellett magyarázkodnia több szinten is. Egyrészt felfelé a sikeresnek hazudott bértárgyalásról, másrészt lefelé a vevők irányába, akik a megadott napon nem vehették át az autójukat az egyik legmegbízhatóbbnak gondolt gyártótól. Ha fejek nem is hullottak, az biztos, hogy pár menedzser beleizzadt a zakóba a melósok bekeményítése miatt.”