Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Annyit azért már most leszögezhetek, hogy aki szereti Gaiman írásainak zömét, az akkor sem fog csalatkozni, ha kedvenc írónk az ő kedvenceiről vagy épp a saját ilyen-olyan élményeiről mesél.
„A teljesség igénye nélkül, például ezekről ír Gaiman a maga jellegzetes, nagyon olvasmányos és általában szórakoztató módján: történetek, könyvtárak és könyvesboltok, könyvek, olvasás, írás, zsánerirodalom és gyermekirodalom, mítoszok és mesék, Sandman, Amerikai istenek, Tükörálarc és a többi, képregények, filmek, zene, városok, fesztiválok, Doctor Who, Batman, Drakula, A Hollókirály, halál, elmúlás, öregedés, egy jordániai szír menekülttábor, na meg írók és egyéb művészek: C. S. Lewis, Tolkien, G. K. Chesterton, Diana Wynne Jones, Terry Pratchett, Dave McKean, Gene Wolfe, Douglas Adams, Stephen King, Ray Bradbury, Poe, Lovecraft, Kipling, H. G. Wells, Tori Amos, Lou Reed, Amanda Palmer. Hol esszé, hol előszó, hol beszéd formájában.
Van némi rendező elv az esszék és egyebek egymásutániságában: nem időrendben, hanem különféle témák szerint csoportosulnak, bár megesik, hogy adott dolog máskor és máshol újra felbukkan. Közben pedig sok mindent megtudunk Gaimanről is: mesél a gyerekkoráról, az első próbálkozásairól, hogy íróvá (sőt, képregény-rajzolóvá) váljon, pályájának különféle periódusairól, vagy épp arról, milyen borzalmakkal találkozott abban a menekülttáborban. Mégsem önéletrajzi munka ez, nem igazán. Magával ragadó szeretettel beszél a neki fontos könyvekről és írókról, de néha azt kívánom, bárcsak Gaiman barátai is írnának őróla, vagy ő maga is megválaszolná azokat a kérdéseket, amiket másoknak tett fel interjúkban, más alkalmakkor.
De nem csak ilyen értelemben »végtelen« ez a könyv. Az embert nem egyszerűen csak elbűvöli, ahogy Neil a könyvekről ír, de nehezen leküzdhető vágy ébred benne számtalan könyv elolvasása iránt, legyen bár olyan, amit már olvasott, vagy olyan, amit még nem.”