Eretnek az, aki hisz Hugh Grant hazugságainak
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
2001-ben, szóval nagyjából tizenkét éves koromban megjelent egy vékony, piros borítós könyvecske, egy roxforti tankönyv, amit valami Göthe Salmander írt.
„Minden zsenialitása ellenére azonban vannak dolgok, amelyek szerintem hiányoztak a filmből. Fájdalmasan kevés időt töltöttünk el az amerikai varázsvilág megismerésével, mint ahogy a MACUSA épületét sem igazán ismerhettük meg jobban. Ugyanez a helyzet Seraphina Picqueryvel, a MACUSA elnökével is: örültem volna, ha többet szerepel, és kicsit többet látunk belőle, mert így elég kétdimenziósra sikerült. És pont ugyanezt tudom elmondani a főszereplőkről: nem lett volna baj, ha a sok rohangálás mellett néha kicsit megállnak és beszélgetnek. Nem mondom, volt pár ilyen jelenet, de érzésem szerint közel sem elég. Ezek mellett viszont azt is figyelembe kell venni, hogy egy ötrészes sorozat első eleméről van szó, és hogy két órába nem lehet mindent belesűríteni.
Talán azért is érezhetek így, mert ezúttal nincs könyv a film mögött. Ennél a filmnél nincs meg az a luxus, mint a Harry Pottereknél: se a filmkészítők, se a nézők nem támaszkodhatnak a könyvekből nyerhető több ezer oldalnyi háttérismeretre, párbeszédre, karakterépítésre, konfliktusra, emiatt aztán egyrészt nem kell izgulnunk, hogy kimaradnak-e a kedvenc jeleneteink, másrészt viszont, ha valami nem úgy működik, ahogy kellene, akkor az látványosabb is.”