Mi az egyházi iskolák dolga?

„De ha nem a kereszténnyé nevelés az egyházi iskolák dolga, akkor vajon mi? Miért van helyük egy modern állam oktatási rendszerében?

Hogy korábban mi volt az egyházi iskolák szerepe, az nem kérdéses, hiszen minden iskola egyházi iskola volt. A késő antikvitásban az egyház lett a legfontosabb közösségi intézmény a széthulló birodalomban, és mint ilyen a legtöbb közösségi funkciót is az egyház látta el. Az idősek és a szegények gondozása, a betegek istápolása mind az egyház feladata lett, ahogyan az anyakönyvek vezetése vagy a temetők gondozása is. Ahol a közösség minden tagja az egyháznak is tagja volt, természetes volt, hogy ezeket a szociális és oktatási funkciókat ez a szervezet lássa el.

A modern társadalmak aztán ezeket a feladatokat átvették, az egyházi közösség helyére belépett az újra megerősödő állam, ami létrehozta a maga szociális és oktatási intézményrendszerét is. Ezen gondolatmenet alapján akár azt is mondhatnánk, hogy az egyházi oktatás valamiféle atavisztikus elem, a múltból itt maradt csökevény, de erről nincs szó. A társadalmak további fejlődésével ugyanis újra kialakulhattak olyan közösségek (noha már párhuzamosan több is egy-egy helyen), amik a saját iskoláikat is létrehozták. Ilyenek voltak a száz évvel ezelőtti reformpedagógiák iskolái, Róma munkásnegyedében a Maria Montessori által létrehozott Casa dei Bambini, vagy éppen a Waldorf cigarettagyár alkalmazottainak létrehozott steineriánus iskola. A hazai alternatív (és jellemzően alapítványi fenntartású) iskolák jelentős része ilyen kezdeményezés, gondoljunk csak a közelmúltban formálódott Budapest Schoolra.

Ahogy az állam egyre messzebb viszi az iskolafenntartót az aktív közösségektől, meg is nőtt az igény az ilyenek iránt. Az iskolát működtető közösségek természetesen lehetnek egyháziak is, így fontos helyük lehet az oktatási palettán. Bár nincsen könnyű dolguk, nem kerülhetik meg a választ néhány kifejezetten fogós kérdésre, például arra, hogy szükséges-e, hogy a tantestület minden tagja hívő legyen (és ha igen, akkor azt ki ítéli meg), vagy akár arra, hogy el lehet-e csapni egy gyereket egy keresztény iskolából? (Ez utóbbi komoly dilemmája volt az egyik első ökumenikus iskolának a 90-es évek elején, és a tantestület végül amellett döntött, hogy senkire nem mondhatják azt, hogy lehetetlen megváltoznia, így ki sem tehetik.)

Jelenleg azonban az egyházi intézmények mögött többnyire nincsen aktív, élő közösség, a szülők többsége nem templomba járó, nem aktív hívő. A helyzeten az állam szerepvállalása nem segít, inkább ront. Az egyházi iskolák Horn Gyula vatikáni megállapodása óta hasonló finanszírozásban részesülnek, mint az állami intézmények, így fenntartásuk terhei nem a közösségeket, hanem az állam egészét terhelik (miközben a jellemzően aktív közösségek által létrehozott alapítványi iskolák az államtól csak a költségeik jóval kisebb kapják meg).”