Ania Ahlborn: Vértestvérek

2016. november 02. 08:00

Akkor mégis mi a fene miatt olyan nagyszerű ez a horror regény? Több összetevő miatt is, amik végül tökéletes eleggyé álltak össze.

2016. november 02. 08:00
Hipszki László
ekultura.hu

A Vértestvérekben tehát nincsenek szörnyek – mármint ha a szereplőket nem számítjuk közéjük. Nincs benne misztikus szál egyáltalán, valamint nem túl valószínű, hogy félnénk majd rajta. (Inkább féltenénk.) Igazából olyan túl sok gyilkosság sem történik benne – persze azért lesz néhány! –, meg a vér is, mondjuk azt, csak módjával folyik, és nem is a válogatott szörnyűségek túlságosan naturális leírása miatt lesz folyton görcsbe rándulva a gyomrunk. (Pedig abban lesz, ez garantált.) Akkor mégis mi a fene miatt olyan nagyszerű ez a horror regény? Több összetevő miatt is, amik végül tökéletes eleggyé álltak össze. A szerző remek narrációja, olvasmányos stílusa alapvető fontosságú volt ahhoz, hogy a szereplők lelkivilágával, motivációival, gondolataival foglalkozó részek – ebből pedig lesz elég, hiszen az egész végig egy gyilkos bőrében leszünk! – sehol se legyenek érdektelenek, vagy épp giccsesek, még a romantikus részeknél sem. Merthogy lesz benne szerelmi szál is – amit körülbelül minden regénynél lehúzok, de most nem fogok.

A karakteralkotás szintén briliáns – igaz, ezen a téren túlzott egyediséggel azért nem lehet megvádolni a szerzőt –, ahogy a szereplők személyiségének elkerülhetetlen alakulása is példás precizitással és hitelességgel lett az olvasók elé tárva. (Már persze annál, akinél volt némi fejlődés…) A legdurvább diszfunkciókat felvonultató gyilkos kompánia, a Morrow-család – akikhez a főszereplő, Michael, három éves korában került csak – alakjai filmre kívánkoznak. Bérelt helyük lesz majd (ebből a könyvből biztosan lesz film, csak idő kérdése!) Jigsaw vagy a texasi láncfűrészes mellett a nagy horror-pantheonban. A szereplők közül ki a leggonoszabb? Akadémiai kérdés, ezen a szinten talán már nem is érdemes súlyozni a bűnöket. A nagyobb fiú, Ray (más néven Rebel, pedig dehogy is lázad ő bármi ellen is…) persze ugyan úgy áldozata szociopata szüleinek, mint az anyja az övéinek, felmentést ettől mégsem érdemel egyikük sem. Ahogy az apjuk, sőt még Michael sem! A civilizáció máza annyira vékony már rajtuk, hogy a gyanútlan prédát még megtéveszthesse, de egyébként állati ösztönök szerint élnek, emberségüket rég elfeledték. A regény alapvető dilemmája, hogy mennyire hibáztatható valaki akkor, ha egyébként akarata ellenére, mások gonoszsága miatt választja később önmaga is a sötétséget. Képes-e a számára kijelölt útról kitörni az ember, valóban a saját sorsunk kovácsa vagyunk? A könyv persze erre végül nem ad választ. (Már, ha azt a rohadt nagy NEM-et nem akarjuk elfogadni válaszként…)

A történet ’70-es évekbe helyezése is jó ötlet volt – talán egyfajta tisztelgés lehetett a (majdnem) klasszikus horrorfilmek előtt, amiknek a szerző nagy rajongója –, a korszak kisvárosi hangulata remekül köszön vissza a könyv igen kevés »nyugisabb«részében. De a legnagyobb ereje a regénynek a folyamatosan igen magas szinten tartott feszültség. Tudjuk, hogy mi lesz a vége – egyébként a vége hibátlan lett! –, tudjuk, hogy nem lesz itt semmiféle happy end, hiába is vergődnek a szereplők, egyszerűen innen nincs hová menekülni. (A legoptimistább vég talán még egy zárt-osztály lehet az esetlegesen életben maradtaknak.) A végzet érzéketlen, komor lassúsággal közeledik, mint egy tehervonat és végül úgy fog majd apró darabokra morzsolni minden olvasót, hogy közben le sem lassít.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!