6. Bayer Zsolt kitüntetése is alapvetően politikai érdemekről szól. Ahogy számos más emberé is, akik most a díjukat visszaadók között vannak. Elképesztő amúgy, hogy mennyien vannak olyanok, akik esetében a politikain kívüli érdem szinte fel sem merülhet. Értékválasztás és ízlés kérdése, hogy kit melyik eset bánt vagy lelkesít jobban.
7. A köztársasági elnöknek minden olyan kitüntetésre tett javaslatot vissza kellene utasítania, amely ellentétes az alkotmány értékrendjével. Nem méltó a kitüntetésre, aki például a kommunista diktatúra vezető politikusa volt, de az sem, aki nem tartja tiszteletben az emberi méltóságot. Minden más esetben egyrészt mérlegelnie kell, hogy a személyes értékrendjébe belefér-e az adott javaslat aláírása, másrészt egyszerűen el kell fogadnia, hogy az érdemeket a különböző politikai erők másként ítélik meg. Ezért is támogatunk bizonyos politikai erőket, másokat pedig ezért ellenzünk.
8. Egy politikai döntés meghozatalakor számolni kell azzal, hogy annak politikai hatása is lehet. Ha a döntéshozók nem kalkuláltak a belső (hazai tiltakozások) és különösen a külső (nemzetközi vélemények) problémákkal, akkor nagy hibát követtek el. Ha számoltak vele, de azt kívánatosnak vagy vállalhatónak gondolták, akkor majd meglátjuk, hogy igazuk volt-e.”