Folytatódik-e a konzervatív progresszió?

Az európai belpolitika, a gazdasági versenyképesség, a világpolitikai súlyvesztés, a közép-európai országokra gyakorolt gazdasági hatásain kívül úgy is felmerül a Brexit kérdése számomra, hogy elveszthetünk-e egy 21. századi, lendületes, mégis ízig-vérig konzervatív politikaelméleti modellt.

Ha eltekintünk Nagy-Britannia külpolitikai helyzetétől, az Európai Unióból való kilépési folyamatától, érdemes megvizsgálnunk, hogy a konzervatív párt belpolitikájában várhatóak-e változások.

Meglepő személycserék

Theresa May első miniszterelnöki beszédében leszögezte, hogy David Cameron örökségét megőrizni és megtartani kívánja. Mégis első teendői közé tartozott, hogy nehezen érthető személycseréket hajtson végre a tory kormányban. Természetesen mindenkinek el kell döntenie, kikkel tud egy csapatként dolgozni, és nem árt mérlegelnie a kitűzött célok szerint sem.

Előbbi azonban némi kétséget támaszt bennem. A pártelnöki tisztségért folytatott küzdelem során Michael Gove kiesett a vezető politikusok közül, aki Cameron legjelentősebb politikai szövetségese és egyben az új szemléletű konzervatív politika nagy hatású képviselője volt. A kormányátalakítás leglátványosabb áldozata George Osborne lett, aki szintén az előző kormányfő bizalmi embere volt. Ellenben miniszteri széket kapott David Davis, aki a leköszönő miniszterelnök riválisa volt a tory párt elnöki székéért folytatott küzdelemben.

A cameroni konzervativizmus legszembeszökőbb jelensége a társadalompolitika terén bevezetett progresszivitása volt. Érzem és egyetértek azokkal, akik a két világszemlélet összemosása kapcsán felkapják a fejüket és libabőrt kapnak. Éppen ezért szeretném hangsúlyozni, hogy a progresszív konzervativizmus egy politikatudományi terminus, maguk az angolszász politikusok is szeretik társadalmilag érzékeny vagy együttérző konzervatívoknak nevezni magukat. Helytállóbbak is ezek a megnevezések, hiszen a konzervatív világkép, a természetes rend, a szabadság tisztelete és az egyenlősdiség (az egalitárius világkép) elutasítása az ő számukra is alapelvek maradnak. A változtatás annyiban érhető tetten, amennyiben a konzervatívok emberszeretete rámutatott, hogy vannak olyan rétegek, amelyeknek a tagjai nem tudnak egyedül, segítség nélkül kikeveredni rossz élethelyzetükből.

Cameron-konzervativizmus

Cameron és munkatársai a hagyományok ápolását, az erős és cselekvőképes kormányzatot, a jogok tradicionális uralmát, a bürokrácia- és ideológia-ellenességet megtartva képesek voltak a pártot és saját politikaelméletüket is megújítani. Ezt csak részben magyarázhatjuk azzal, hogy Cameron, Michael Gove és George Osborne fiatalon kerültek a párt és a kormányzat legfontosabb pozícióiba. A fiatalos lendület és arc elég lehet választások megnyeréséhez, de egy társadalompolitika új alapokra helyezéséhez új látásmódra, a korszak problémáinak felismerésére és azok iránti érzékenységre is szükség van. A leköszönő miniszterelnök tulajdonképpen 2006-os pártkongresszusi beszéde óta készült arra a szerepre, amelynek birtokában a konzervativizmust lendületbe hozhatja a társadalmi haladás vagy progresszió szellemével, és amellyel többet ajánlhat az állampolgároknak a Munkáspárt anyagi-egalitárius ígéreteinél. E szerint az egyes ember több mint a pénzéért megdolgozó alkalmazott; annak méltóságát, egyéniségét, egyediségét is észre kell venni. 

Cameron mindenekelőtt megfogalmazta „broken society”, a „megtört társadalom” elméletét. A brit nemzetközösség rossz állapotát abban látta, hogy annak tagjai elidegenedtek egymástól, zárt közösségeket hoztak létre, a párbeszéd a társadalom tagjai között durva hangnemű lett és a problémák süket fülekre találtak. A brit nemzet közösségként és főként nemzeti közösségként darabjaira hullani látszott, a szétzüllés és szétesettség állapotát mutatta. Saját feladatát abban látta, hogy ezt orvosolja, és ezért a „felelősségvállalás” politikáját hirdette meg. Ez a felelősségvállalás azonban nem csak az állami intézmények és a kormányzat feladatát jelentette, hanem minden állampolgár, polgári szervezet, társadalmi szereplő hozzáállását is megkövetelte. „Az igazi változást az állam nem tudja egyedül végrehajtani, ehhez mindenkinek hozzá kell tennie a maga részét egy felelős társadalomban” (Cameron a Konzervatív Párt 2008-as őszi konferenciáján). A bűnözés terjedését, az antiszociális viselkedés tömegessé válását és az általános tudásszint csökkenését válságtüneteknek tekintette, amelyek okát egy felelős kormánynak kezelnie kell az ő felfogásában. 

Az egyéneket felrázni, a civilszervezeteket aktivizálni, a kötődéseket erősíteni, a nemzetet egységessé tenni, a szegénységben, deprimációban, kilátástalan helyzetben lévőknek segítséget nyújtani ahhoz, hogy önmaguk tudjanak kikeveredni szorult helyzetükből egy életre – ezek azok a vezetőelvek, amelyek eszközül szolgálnak az együttérző konzervativizmusnak. Emellett a gazdaságot nyitottá és munkaerő felszívására képessé kell tenni.

Beavatkozó politika

Cameron e két célt gazdaságpolitikája és az általa képviselt konzervativizmus alapjának tekintette. Mindezek mellett a szegénység ellen küzdő, az egyénnel együtt érző és rendkívül gyakorlatias konzervatív politikus, szükségszerűen intézkedéseket sürget és vállal fel azon a területen, ahol a probléma keletkezik.

A konzervatív gondolkodás egy fontos irányzata szerint az erős társadalom feltétele az erős, civil intézményrendszer, amely egyaránt jelentheti a családot, a szomszédságot vagy a közösségi intézményeket. A konzervativizmus mindig is megértette, milyen fontos az, amit ma életminőségnek és jólétnek nevezünk. Ez nem újdonság a konzervatívok számára, elegendő csak egy pillantást vetni a korábbi helyi vagy országos, konzervatív vezetőknek a nyomornegyedek felszámolásában és a városi újjáépítésben végzett úttörő munkájára.

A munkanélküliség kezelésében nem csupán a feltételek mindenkire kiterjedő lehetőségét kívánja megteremteni, hiszen ez a liberális piacszemlélet elfogadást jelentené. Felfedezi, hogy a felzárkóztató oktatás és a szép szavak kevesek ahhoz, hogy a deprimált helyzetbe kerülő egyének kitörjenek állapotukból. A felelősségvállalás itt kettős értelemben jelenik meg. A személynek a saját életére úgy kell gondolnia, hogy azt önmaga irányításával tudja csak sikeresen menedzselni. A kormánynak azonban nagyobb szerepet kell abban vállalni, hogy ezt az emberek szélesebb rétege meg tudja tenni. Nem az anyagi biztonság állam által mindenkire kiterjesztett módszerét alkalmazza (ezzel elkerülve a szocialista megoldási módot), hanem a munkahelyek elérésének, létrehozásának és hosszú távúságának biztosítását tűzi ki céljául.

May: folytatás és változtatás

Theresa May első miniszterelnöki beszédében nagyon udvariasan és a protokollnak megfelelően elmondta, hogy Cameron örökségét kívánja tovább folytatni. A negyedik mondatát már a társadalmi igazságosság elvének szentelte. Elődje vitathatatlan makrogazdasági eredményeinek méltatása után a legfontosabbnak azt érezte, hogy ne csak a konzervatív gazdaságpolitikát, de a társadalompolitika terén elért eredményeket is megtartsa és elkötelezze magát annak változatlan folytatása mellett.

Az „egy nemzet” koncepciót, amely a disraeli idők szociális konzervativizmusának jelzője volt, a Cameron kormányzat lelkének tartja. Elmondása szerint az elv, amely vezetni fogja tevékenységét, a Brit-nemzet egysége: az angol, a skót, a walesi és az észak-ír népekkel együtt. Érdekes lehet itt megtorpannunk egy pillanatra és politikaelméleti kitekintést tartanunk.

Az új miniszterelnök kijelentésének nem csak az ország egyben tartása melletti elkötelezettség lehet az üzenete. A britek nemzetfelfogása merőben különbözik a Közép-Kelet-Európában megszokottól; náluk a nép nem egyenlő a nemzettel. Benjamin Disraeli szerint: „De haszontalan volna ezt a kifejezést absztrakt módon vizsgálnunk. A »nép« kifejezés teljesen értelmetlen. Nem politikai terminus ez, hanem természetrajzi kifejezés. Egy-egy nép külön fajt képvisel; egy civilizált közösség pedig nemzetet alkot.” May tehát nemcsak az Egyesült Királyság egyesült jellegét, de annak nemzetként való felfogását, a nemzettagok egyenjogúságát és egymásra utaltságát is hangsúlyozza, amikor az „egy nemzet” elvével és pártja teljes nevével (Konzervatív és Unionista Párt) hivatkozik arra, hogy fontos számára a brit nemzet egységes sorsa. A cameroni örökséget ezzel is megerősítette, hiszen az „one nation” elmélet fontos eleme az előző miniszterelnök szerint is az, hogy: „Beszélhetünk ázsiai közösségről, mohamedán közösségről vagy pakisztáni közösségről, de nagyon fontos, hogy létezik egy brit közösség is”.

Megtört társadalom

May beszédében, a konzervatív progresszivizmus alapelvének elkötelezve magát a „megtört társadalom” problémáinak felsorolásával bizonyítja eltökéltségét. Szavai szerint a küzdelem a társadalmi igazságtalanság ellen azt jelenti, hogy ne halljon meg kilenc évvel korábban az, aki szegény családban született; ha valaki nem fehérnek születik, ne váljon a bűnüldöző szervek áldozatává; az alkalmazotti réteg gyerekeinek ne legyen kevésbé valószínű a tanulmányok folytatása az egyetemen. Az oktatás folyamatos reformja melletti elkötelezettségét mutatja az a kijelentése is, amely szerint nem jelenthet hátrányt az állami iskolában való tanulás.

A 21. század legjellemzőbb kihívásaira is reagál. Míg a 19. és a 20. században az általános egészségügyi helyzet volt tarthatatlan, rémisztő, addig századunkban a mentális betegségek jelentek meg népbetegségekként. Ha egy politikus erre nem reagál, nincs tisztában népe problémáival. May első beszéde nem csak nevesíti, de ki is jelenti, hogy nincs elég segítség ezeket kezelni. Nem hiányozhat a férfiak és a nők egyenlő bérezése, a fiatalok minden eddiginél nehezebb életkezdése. Szól a szegényekhez is. Tudja, hogy országában vannak, akiknek egy küzdelem az élet. A megélhetési költségek, a jelzálog, a munkahelyek elvesztése miatti állandó aggodalom ismert számára. Az igazságtalanság elleni küzdelem része az is, hogy ezek a félelmek folyamatosan csökkenjenek. Hangsúlyozza azt is, hogy nem egyoldalú állami aktussal lehet ezeket megszüntetni.

Az előbbi felsorolásból részben egy baloldali kormány programja is összeállhatna. A konzervatívok továbbra sem hisznek az állam vagy a kormányzat embereket megváltó hatalmában. Ellenben az együttműködésben és a megosztott felelősségben bíznak. Ezt támaszthatja alá a miniszterelnök azon kijelentése, amely szerint politikája célja, hogy az emberek szabályozzák a saját életüket. A progresszív konzervativizmus folytatásának szándékaként értelmezem annak hangsúlyozását, amely szerint nem a gazdagok, vagy a privilegizált, előnyös helyzetben levő keveseknek fognak kedvezni a törvények, hanem a lehető legnagyobb többségnek. A kormányfő ígérte szerint, az új kormány hallgatni fog az emberek véleményére.

A kormánytagok - két választás között - régen nem látott mértékű cseréje, a Cameron-párti politikusok kiszorítása a hatalomból és az Egyesült Királyság szorult helyzete inkább a külpolitikai manőverezésre való felkészülést vetíti előre. Nagyon valószínű, hogy az ország gazdasági-hatalmi helyzetének megőrzése fogja az új kabinet erejét lekötni. Némi reményre azonban okot adhat, hogy Theresa May belügyminiszterként David Cameron szövetségese volt, az együttérző konzervativizmus gyakorlatában támogatta őt, és első beszéde is ennek a szellemiségében hangzott el.