Aggok és asszaszinok (1.)

„Elaggott azóta Európa, elaggott a kereszténység, elaggottak a papjai, és megérkeztek az elaggott földre az új asszaszinok.

Itt vannak az asszaszinok, özönlenek földünkre, menekültnek álcázzák magukat, ha kell, vinnyognak, sírnak, sajnáltatják magukat, éhségsztrájkolnak a határunkon, leragasztják a szájukat, segítőik, elmebeteg emberjogi szekták ön- és közveszélyes tagjai által kitalált jelszavakat írnak a testükre, koszlott kartondobozaikra, s ha bejutnak Európába, akkor baltát ragadnak, és nekünk esnek a vonaton. Más asszaszinok nem jönnek, hanem itt vannak. Itt születtek, velünk nőttek fel, iskoláinkba jártak, s az elaggott Európa óvta őket, vigyázott rájuk, többletjogokat adott nekik, az elaggott, elhülyült Európa attól reszketett mindig, nehogy valamivel megsértse őket, az érzékenységüket, a másságukat, a hitüket, s akkor ezek egy szép napon közénk hajtottak a kamionjukkal, ránk robbantották a koncerttermeket, a reptéri várókat, az utcákat, a kávézókat, bozótvágó késsel esnek nekünk, megerőszakolják asszonyainkat, leányainkat, de a fiainkat is az uszodákban és a strandokon, és mi ahelyett, hogy minden erőszaktevőt felkoncolnánk ott, a helyszínen, mi inkább ügyes kis piktogramokat ragasztunk ki uszodáink és strandjaink falaira, amelyek jól érthető vizualitással azt magyarázzák, hogy mifelénk nem szokás megerőszakolni az asszonyokat, leányokat és kisfiúkat.

Mintha ezek nem tudnák.

Tudják. Hiszen itt élnek velünk, itt születtek, a mi iskoláinkba jártak. Ha pedig most érkező, magukat menekültnek álcázó asszaszinok, akkor is mindent tudnak mirólunk, a világunkról, hiszen biztos kézzel kezelik korunk pestisét, a »közösségi médiát«, kezelték már odahaza is, beletemetkeztek okostelefonjaikba és felkészültek jól a nyugati világból.”