A gyermekvállalás és az egyházi elvárások

„A vallásos hit és egy egyházi közösséghez tartozás sokaknak az élet számos területén nyújt támaszt és erőforrást. Ennek előfeltétele a bizalom. Ha a házaspárok egymás iránti testi és lelki szerelmének átélésében az egyház bármilyen tiltása kétséget és bizonytalanságot támaszt, akkor ezt a biztonságot nyújtó bizalmat saját tekintélyével éppen az egyház ássa alá, amelynek erőt sugárzó erejében oly sokan megbíznak.

Ellentmondó tanításával és magatartásával ezt a bizalmat sajnálatos módon eljátssza, holott a mindennapi élet céljához és értelméhez távlatot nyitó fontos támasz lehetne.

Az így aláásott bizalom más területeken is károsan befolyásolja az egyháztól és a vallástól elvárt megerősítést. Az egyház életidegenné válik, nem azért, mert nem tart lépést a divatos változásokkal, hanem azért, mert egy nagyon is központi, sokakat szinte naponta testközelből érintő kérdésben nincs valóságos beleérzése az emberi élethelyzetekbe, és így előírásainak megvalósítása – mindent összevetve – több lelki kárt mint hasznot eredményeznek.

Az ellentmondás bomlasztó hatását nem mérsékelte a Magyar Püspöki Kar akkor sem, amikor 1999-ben a boldog házasságról kiadott körlevelében a fogamzásgátlás tilalmáról szóló hivatalos tanítást gondosan kerülte. A hallgatás különösen azoknak a híveknek a bizalmát ásta alá, akik már három vagy több gyereket vállaltak.

E paradox helyzet feloldásán a Püspöki Kar hallgatása azért nem segít, mert a tanítás és a mindennapi élettapasztalat közötti ellentmondás köztudomású. A sajtó és a médiák ugyanis újból és újból beszámolnak a pápai előírásról, amely minden mesterséges fogamzásgátlást egyértelműen tilt.

A Püspöki Kar és az igehirdető papság tehát elnéző hallgatásával nem tudta megkímélni az átlaghívőket az egyházi követelmény élvezetellenes szigorától. Így az ajánlott »kiskapu« sem segített igazán, mármint az, hogy ha valakinek komoly nehézséget okozna a tilalom betartása, az a gyóntatóhoz vagy lelki vezetőhöz fordulhat útbaigazításért. Egyénileg talán segített, de a köztudatnak nagyon is ártott. (...)

Ebben nemcsak a nők és általában a fiatalság érintett, hanem a közvéleményt befolyásoló hívő szakemberek is, akik mind cserbenhagyva érezhetik magukat azoktól az egyházi vezetőktől, akiknek megbízható iránymutatásait az élet alapvető kérdéseiben bizalommal várnák. Ezek a szakemberek szeretnének sokat tenni az abortusz okozta egészségi és társadalmi károk csökkentése érdekében, de a hivatalos egyházi szerveknek a fogamzásgátló szerekre vonatkozó elítélő álláspontja ill. hallgatása miatt légüres térbe kerülnek. Holott Magyarországon éppen a megszokott társadalmi beidegződést kellene megváltoztatni, vagyis hozzászoktatni a nőket és férfiakat ahhoz, hogy ne abortuszt, hanem más, sokkal humánusabb családtervező és születésszabályozó eszközt használjanak.”