Egy mondat a bíróságról…

„Tavaly esett meg, hogy az emberi jogok atyamestere (a képzavar tudatos…), a sziporkázóan szabad szellemű, progresszív gondolkodó (sőt, szép…), egyszóval »the one and only” Ungár Klára, aki arról híres (másról kurvára nem), hogy buzi mivoltát (bocs…másságát…) nyíltan vállalja, fogta magát és nagy nyilvánosság előtt (a „»fácsén”) lebuzizta Kocsis Mátét. (…)

Röviden az ítéletekről, közérthető stílusban: Kocsis Máté nehezményezte, hogy Ungár lebuzizta, ezért pert indított a Fővárosi Bíróságon, a perben azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg a személyiségi jogainak sérelmét és kötelezze Ungár urat kártérítés megfizetésére. Az elsőfokú bíróságon fél óra alatt ítélet is született, amelyben a bíró megállapította a jogsérelmet, de nem azért, mert Ungár lebuzizta Kocsis Mátét, hanem azért, mert Ungár a sérelmezett bejegyzésben kvázi hiteltelen politikusnak titulálta !!!??? (Megvilágítom: kihívod a tűzoltókat, mert ég a házad…a tűzoltó ki is jön, előveszi tömlőjét, megengedi a vizet…majd látva a lángoló házat, hümmög picit, őőő-zik egy sort, zavarában egyik lábáról a másikra áll…majd fogja a tömlőt és ráirányítja a vízsugarat a ház melletti veteményesre és szépen elegánsan megöntözi azt, majd elzárja a vizet…végül hozzáfűzi távozóban, hogy „hát…izé…igen-igen…láttam a tüzet, deeeee…nem is tudom…szal…megláttam a veteményest és oly hervadtan kókadoztak a káposzták, gondoltam meglocsolom…jó lesz így, ugye ?”…hát kurvára nem, mert porig égett a házam !) A másodfokú bíróság – érezve, hogy ez így azért egy kicsit gáz, de minimum nem p.c. – egy tollvonással keresztül húzta a korábbi abszurd ítéletet és – ahelyett, hogy a szart visszalapátolta volna a tehénbe – a helyzetet még abszurdabbá tette. A bölcs tanács ugyanis elutasította Kocsis Máté keresetét, arra hivatkozva, hogy keresetében nem fejtette ki, miben is áll konkrétan a sérelme a bejegyzésben írtak fényében !!! (Ezt is megvilágítom: Aszondja a tűzoltó parancsnok „…hát…nos…igen, az odáig rendben van barátom, hogy ég a házad…jajaja…látom a lángnyelveket, meg a hőség is elég nagy itt a ház közelében…szal igen, ez tűz, kár lenne vitát nyitni…de ÁCSI ! …amikor kihívtál minket tüzet oltani, nem mondtad, hogy miért is oltsuk el azt a tüzet…nem szóltál, hogy az neked miért problémás, ha ég a házad, barátom ! Szóval akkor most az van, hogy fizesd ki a tűzoltó egység kiszállási költségét, meg a víz díját, amit a veteményesedre locsoltunk…és egyébként szégyelld magad barátom !)

Komolyra fordítva a szót, nemcsak jogászként, de egyszerű magyar polgárként is mélységesen elszomorít az, amit a teljes magyar igazságüggyel (nem csupán a bíróságra gondolok) összefüggésben az elmúlt néhány évben tapasztaltam. Köztudomású, hogy a háború utáni időszakban a bíróságot és az ügyészséget egész egyszerűen kiherélték, azután pedig elindult a színvonal drámai hanyatlása, ami elsősorban a kontraszelekciónak volt köszönhető (egyrészt aki rátermett volt, ügyvédnek ment, másrészt csak megbízható elvtársak, de főleg elvtársnők kerülhettek a bírói emelvényre). A rendszerváltást követően azonban az idősebb kollegák álmukban sem gondolták volna, hogy a korábbi évtizedekben megszokott színvonal még tovább romolhat, sőt – az ügyvédi kamara ajtajának szélesre tárásával – az ügyvédekre is átterjed a »fertőzés«.”