A Polgárháború a Marvel eddigi legérettebb filmje

„A legfontosabb a film fő konfliktusával kapcsolatban, hogy mindkét oldalnak igaza van: Tony az egyre mérgesedő, egyre veszélyesebb szituációt enyhítené a kompromisszummal, Steve a csapat függetlensége és szabadsága mint a működéséhez elengedhetetlen követelmény mellett áll ki – meggyőződése, hogy bár nem tökéletesek, még mindig ők a legjobb megoldás, mert (ellentétben az aktatologatókkal) ők moralitásukban is »szuperek«. És természetesen személyes motivációk is közrejátszanak, itt jönnek képbe a korábbi filmek: az egymás ellen forduló karakterek koncepciójához ugyanúgy kell Tony bűntudata a korábbi tettei és arroganciája miatt, mint a Kapitány elveszettsége a modern világban és barátsága Buckyval, az egyetlennel, aki a régi életéből még megmaradt neki (a lábát makacsul megvető Kapitány és a géppuskaszájú megjegyzéseit hátrahagyó Vasember szerepében Evans és Downey eddigi legjobb alakításukat nyújtják a franchise-on belül).

A szereplők mind hurcolják magukkal a korábbi filmekből származó hibáikat, drámáikat, problémáikat, és azok súlya alatt nyögve hoznak kemény döntéseket, amelyek ha nem is mindig logikusak, pszichológiailag és érzelmileg abszolút megalapozottak (ellentétben a hasonló témákat feszegető Superman V Batman ostobán és hanyagul odakent motivációs rendszerével) – pont ettől olyan bátor és fájdalmas az egész, és pont ettől emelkedik a Polgárháború magasan az átlag akciófilmek fölé. A nagy repülőtéri csörte nem csak az ötletek, a koreográfia, a szenzációs rendezés miatt az egyik (?) legjobb szuperhős-akció, amit valaha láttunk (külön vállveregetés, amiért bizonyos látványelemeket nem lőttek le a marketinganyagokban), hanem mindattól is, ami a robbanások és az ütésváltások mögött meghúzódik.”