A Polgárháború (valójában inkább Bosszúállók, mint Amerika Kapitány-film) a szuperhősök létezésével kapcsolatban óhatatlanul felmerülő felelősség, moralitás, elszámoltatás és törvényi hatáskör témáit boncolgatja.
„A legfontosabb a film fő konfliktusával kapcsolatban, hogy mindkét oldalnak igaza van: Tony az egyre mérgesedő, egyre veszélyesebb szituációt enyhítené a kompromisszummal, Steve a csapat függetlensége és szabadsága mint a működéséhez elengedhetetlen követelmény mellett áll ki – meggyőződése, hogy bár nem tökéletesek, még mindig ők a legjobb megoldás, mert (ellentétben az aktatologatókkal) ők moralitásukban is »szuperek«. És természetesen személyes motivációk is közrejátszanak, itt jönnek képbe a korábbi filmek: az egymás ellen forduló karakterek koncepciójához ugyanúgy kell Tony bűntudata a korábbi tettei és arroganciája miatt, mint a Kapitány elveszettsége a modern világban és barátsága Buckyval, az egyetlennel, aki a régi életéből még megmaradt neki (a lábát makacsul megvető Kapitány és a géppuskaszájú megjegyzéseit hátrahagyó Vasember szerepében Evans és Downey eddigi legjobb alakításukat nyújtják a franchise-on belül).
A szereplők mind hurcolják magukkal a korábbi filmekből származó hibáikat, drámáikat, problémáikat, és azok súlya alatt nyögve hoznak kemény döntéseket, amelyek ha nem is mindig logikusak, pszichológiailag és érzelmileg abszolút megalapozottak (ellentétben a hasonló témákat feszegető Superman V Batman ostobán és hanyagul odakent motivációs rendszerével) – pont ettől olyan bátor és fájdalmas az egész, és pont ettől emelkedik a Polgárháború magasan az átlag akciófilmek fölé. A nagy repülőtéri csörte nem csak az ötletek, a koreográfia, a szenzációs rendezés miatt az egyik (?) legjobb szuperhős-akció, amit valaha láttunk (külön vállveregetés, amiért bizonyos látványelemeket nem lőttek le a marketinganyagokban), hanem mindattól is, ami a robbanások és az ütésváltások mögött meghúzódik.”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az elmúlt években bővül a piac: a szuperhős-dömpinget követően művészi vagy éppen szépirodalmat feldolgozó képregények és olyan sorozatok látnak napvilágot, amikre korábban esély sem volt.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Klujber Katrin lett a torna gólkirálynője, a bronzmeccsen kilencet lőtt, de magáról nem akart beszélni...
A miniszterelnök a Facebookon gratulált.
