Nagy sötétlő erdőbe jutottam – Naomi Novik: Rengeteg

Nem biztos, hogy sok reklámra szorul Naomi Novik, miután regénye, a Rengeteg elnyerte a Nebula-díjat, jelölték a Hugóra és a Locusra, a filmadaptáció jogait pedig már fel is vásárolta a Warner Brothers. Ilyenkor igazán terhelt csak a kritikus, hiszen a szakma, a piac és az olvasók is megmondták már a véleményüket, a könyv a Molyon is 95 százalékon áll jelenleg, és úgy tűnik, mindenki imádja. Persze ilyenkor az elvárások is egyre magasabbra kerülnek minden egyes jelöléssel, vagy éppen győzelemmel.

A szláv mesevilág elemeivel operáló történet főszereplője egy parasztlány, Agenyeska, aki családjával az ország peremén, egy sötét és gonosz szándékú erdő, a Rengeteg peremén él. A völgy ura és oltalmazója egy varázsló, a Sárkány, aki tízévente maga mellé vesz egy lányt a völgy falvaiból. Az ügyetlen Agnyeska biztos benne, hogy nem őt, hanem barátnőjét, Kasját fogja választani a varázsló, azonban téved: a kiválasztáskor ő kerül a Sárkány tornyába.

A fülszöveg nagyjából ennyit árul el, mi azonban kicsit továbbmegyünk, mert ez elsőre valamiféle Szépség és Szörnyeteg-feldolgozásnak tűnik, pedig közel sem erről van szó. A mindkét vele határos országban terjeszkedni próbáló Rengeteget gonosz erő hajtja, ráadásul érdekeit az szolgálja, ha a vele határos királyságok, Polnia (Agnyeska hazája) és Roszia hadban állnak egymással. Évtizedekkel ezelőtt ennek érdekében elrabolta Polnia királynéját. Akit pedig a Rengeteg elragad, az örökre elveszett. Vagy mégsem?

A ridegen viselkedő Sárkány mellett bukdácsolva tanulgató Agnyeska hamarosan arra jut, hogy nem érdemes ezt ilyen határozottan kijelenteni. Ahogy azt sem, hogy csak a Sárkány patikamérlegen kimért, szögletes mágiája lehet működőképes. Vagy hogy a Sárkány tényleg olyan kellemetlen ember, mint amilyenek látszik. Agnyeska tettei azonban olyan következményekkel járnak, amelyek elpusztíthatják hazáját és örökre átadhatják a hatalmat a sötét Rengetegnek.

Ahogy az említett jelölések is jelzik: a Rengeteg egy jó könyv. Számomra igazi page-turner volt, nem szívesen tettem le, hamar a végére is értem. Azt viszont nehezen tudnám megfogalmazni, hogy mitől volt jó a könyv. A karakterek nem kifejezetten hoztak lázba, bár probléma sem volt velük. A szöveg maga kellemes olvasmány, de ez sem nyűgözött le különösebben. A világépítés talán az a pont ahol Novik megfogott, a sötét Rengeteg rejtélye és a szerethető karakterek simán elviszik a hátukon a regényt.

Ahhoz mindenesetre eléggé, hogy szemet hunyjak a könyv olyan hibái felett, amelyek objektíven nézve talán nem számítanának gondnak, főleg egy mesében, nekem azonban egy idő után feltűntek. Az egyik az, hogy néha túl könnyen jönnek a dolgok. Nem tudom ezt máshogy megfogalmazni: nem éreztem bizonyos változásokat, alakulásokat elég szervesnek, megalapozottnak a könyvben. Néha nem éreztem úgy, hogy a karakterek megfizették bizonyos dolgok árát. Néhány karakter, például a koronaherceg úgy kerül be és kerül ki a könyvből, hogy semmit sem tudtunk meg róla. Túl sokszor jön pont kapóra valami véletlen dolog.

Persze ez egy mese, ahol mágia is van, de épp ez az egyik fő, talán objektíven is számító gondom: a mágia szabályai számomra nem kellőképpen tisztázottak. Így tulajdonképpen egy idő után úgy éreztem, hogy bármi történik, az adott szereplőnek majd eszébe jut valami random varázslat és helló, meg van oldva a helyzet. Ez pedig nem tesz jót az izgulásnak, vagy a tétek emelésének. Mindettől függetlenül jó emlékek maradtak meg nekem a könyvből, a mágia narratív leírása is egészen izgalmas. Csak néha úgy éreztem, mintha egy (pejoratív értelemben) YA-szinten maradó kidolgozottságú szerkezet tárulna fel előttem, miközben ez a történet ennél többet érdemelne.

Érdekes egyébként, hogy bár a felvázolt világ látszólag teljesen mesei, rögtön megvan az áthallás a szláv környezetben Polnia és Roszia nevei kapcsán a valós világra, Lengyelországra és Oroszországra. Ettől eltekintve nem sok támpontot kapunk arra, hogy elhelyezzük a mi világunkhoz képest a történetet akár időben, akár helyileg, de nem is érzi szükségét ennek az ember, amíg egyszer csak elő nem kerül Velence neve. Azóta is azon gondolkozom, hogy ez jó ötlet volt-e, vagy jobban feküdt volna nekem, ha mondjuk kap ez a hely is kap inkább valami álnevet.

Szóval alapjaiban véve kellemes olvasmány a Rengeteg, a filmadaptációra is kíváncsi vagyok, viszont a fent jelzett okokból kifolyólag személy szerint nem adnék neki sok díjat.

*

Naomi Novik: Rengeteg
Gabo, SFF-sorozat, 2016. 488 oldal

*

Pintér Bence történészként végzett az SZTE-n és az ELTE-n. 2012 óta a Mandiner újságírója, a Mandiner.sci-fi főszerkesztője, emellett pedig A szivarhajó utolsó útja című alternatív történelmi kalandregény (társ)szerzője.