Top 10: a világtörténelem legnagyobb tévedései

„2. A Facebookot a demokrácia megmentőjeként ünneplik

Amikor Évi helyett Andit mondasz szex közben, aztán olyan pofon csattan az arcodon, hogy ahhoz képest a Klicsko-horog csak óvatos problémafelvetés, akkor olyan gyors az út véglettől végletig, mint amilyet a Facebook bejárat velünk.

Merthogy Marketing Zuckerberg, aki eszemaszívét kutyulijával fotóztatja magát, ahogyan fut, várost néz, lájkol, olyan hatalmassá vált, mint a Maggi a magyar leveskockapiacon, miközben nem az történt, amiben hinni akartunk. Nemrég még a demokrácia megmentőjeként, a tökéletes szabadság hírvivőjeként ünnepeltük a lájkvilágot: a Facebook volt a szegény demokrata demokráciája. Hiszen ott el lehet mondani, szolidaritást lehet vállalni, profilképet lehet színezni, ki lehet állni, meg lehet szervezni. Persze, ha így utólag belegondolunk, sok pluszt nem kínált az óvodai csoportunk nyújtotta lehetőségekhez képest, de ne bagatellizáljuk el. Elvégre belebolondoltunk, mint a fél világ a gondolatba, hogy majd a megosztás leváltja Kim Dzsong Unt, betiltja a cenzúrát, aztán még fel is szabadítja az elnyomottakat, ha már Dózsa Györgynek elég lájk hiányában ez nem sikerült.

Erre most ott tartunk, hogy a Facebook sok országban begyűjtötte a netezők többségét, megszerzett mindent, amit tudni akar róluk, aztán elkezdte árusítani őket. Merthogy a cégeknek kínálja a fogyasztókat úgy, hogy a hirdetésekkel tökéletesen találja el a célcsoportot, még annyit sem hibázik, mint Tell Vilmos abban a játékban, amikor almát tesznek a másik fejére. Ezt persze még piacnak hívják azok, akik a Balatont és a Hősök terét egyaránt eladóvá nyilvánítanák, mert a magántulajdon mindig jobb, mint a közösségi. Azt viszont már nehéz eszmékkel magyarázni, hogy algoritmusokkal rakják össze az üzenőfalát mindenkinek, hogy azt kapja, amit szeret, nehogy találkozzon olyasmivel, ami felzaklatja. Mintha a Facebook nem a közösségi média hőse, hanem a gyógyszerpiac új szereplője, a Xanax kihívója volna.

Aztán beszélhetünk arról is, hogy miként gyűjti be az egyes piacokról a médiára fordított online hirdetési költéseket, miközben nem termel semmit, és ezért hogyan jutnak kevesebb forráshoz azok, akik cikkeket készítenek, harcolnak a hatalommal, olvasókat szórakoztatnak, informálnak és így tovább. És hogy ezért cserébe hogyan nem adózik egyes országokban, ahogyan barátja, a Google sem. Persze erről beszélni már lélegeztetőgép, hiszen ez a fejlődés. Mármint, hogy minden kattintás a Facebookról jön, sokaknak elsődleges hírforrás egy médium, amely mindenkinek személyre szabja a valóságot. De szóval az van, hogy a demokrácia maskarájában eljött hozzánk a multi, amelynek tulaja már a hatalmasok egyike és úgy beszél olykor színpadokon, ír cikkeket, mintha globális vezetőnk lenne. Át lettünk mi baszva, ahogyan a műveletlen szingapúri mondaná zsírozás után az encsi kisvendéglő teraszán tartott szusitekerés alkalmával. Azért persze tanulunk mi is.

Ezért arra kérünk mindenkit, hogy posztunk megosztásával tiltakozzon az ellen, amit a Facebookról írtunk, amennyiben nem ért egyet vele, illetve posztunk megosztásával álljon ki azért, hogy mások is megtudhassák az igazságot, ha egyetért vele. Aztán a végén majd mind együtt lájkoljuk az új képeket Kossuth Lajos Instagram-profilján. Tinderen nem találtuk meg. :(((

1. Hitler megtámadja a Szovjetuniót

Egy Zárug Péter Farkasnál pár fokkal komolyabban vehető politikai elemző, Bismarck szerint Oroszország sohasem olyan erős és sohasem annyira gyenge, mint amilyennek éppen látszik. Ezt a tételt nemcsak az orosz válogatott Eb-szereplései igazolják vissza, de Oroszország és jogelődjei világtörténelmi szerepvállalásai is.

Már Napóleonnak is óriási tévedése volt, amikor 1812-ben nekirontott az »északi kolosszusnak« és 600 ezres Grande Armée-ját belevezette abba a kontinensnyi országba, amelynek lakói úgy űzik a »felperzselt föld« taktikáját, mint a szappanoperák rókalelkű szereplői a biztosítási csalást, továbbá az év felében olyan hideg van, hogy szétesnek a kovalens kötések és már a legkisebb bukkanónál is atomjaira hullik a piros bobszánkónk. A tajgán az egyetlen esély a túlélésre Bear Grylls szerint, ha belerágjuk magunkat elhullott jakokba, úgyhogy nem csoda, hogy Napóleon nagy hadserege a világtörténelem legnagyobb lemorzsolódását produkálta, egészen Hitler még balabbul sikerült második világháborús feldolgozásáig.

Pedig roppant magabiztosak voltak az Európát a Pireneusoktól a Spitzbergákig uraló nácik, mikor 1941. június 22-én megtámadták a Szovjetuniót legkevesebb 3 millió katonával, 3000 harckocsival és 2500 repülőgéppel. Azt várták, hogy a kapuberúgás után magától összeroskad Sztálin embertelen diktatúrája, és bár kezdetben úgy haladtak előre a német páncélosok az orosz pusztában, mint a mindentvágó csodakés a Teleshopban, a keleti területek gyarmatosítását, negyvenmillió alsóbbrendűnek tekintett szláv kiirtását és a maradék lakosság rabszolgasorba taszítását célzó Barbarossa-hadművelet utóbb a világtörténelem legnagyobb félreértésének bizonyult. A 9000 szovjet falut és tanyát felgyújtó támadók ugyanis a fajirtó háború meghirdetésével nem adták meg azt a lehetőséget ellenségeiknek, hogy megadják magukat, márpedig egy tervbe képtelenség belekalkulálni, milyen erőket szabadíthat fel, ha valakiknek már nincs vesztenivalójuk. A normandiai partraszállás csak egy operettháború volt ahhoz az apokaliptikus élethalálharchoz képest, amely 1941 és 1945 között keleten folyt.

Miután a magát fokozatosan összeszedő Vörös Hadsereg 1943-tól ellentámadásba lendült, várható volt, hogy »a totális háború nem Walt Disney«-mottó jegyében nem fognak kegyelmezni, úgyhogy innen már csak akkor lehetett volna súlyosabb Hitler helyzete, ha hangszórók üvöltik a Farkasodúban, hogy »szétmegy a fejem és a buszt is lekéstem«. De se gyógyszer, se csodafegyver nem segíthetett: a szovjetek végül nem álltak meg, amíg ki nem tűzték a Reichstagra a sarló és kalapácsos zászlót a világtörténelem legnagyobb eposza, a »Nagy Honvédő Háború« szimbolikus lezárásaként. A Wehrmacht végül az összvesztesége több mint 90 %-át szenvedte el a keleti fronton, úgyhogy ha bármit elkúrunk, azóta hivatkozhatunk arra, hogy a Barbarossa-terv nagyobb bukás volt, pedig azon kilenc hónapot dolgoztak a legkvalifikáltabb német koponyák.”