Amit iskolának lehetne nevezni, az ott kezdődik, ahol tapasztalás van. Favágás, ültetés, lovaglás, birkanyírás, csillagvizsgálás.
14 évig kínoztak a közoktatásban, csoda, hogy túlélte a lelkem. Egyetlen egy dolog maradt meg bennem, azokból amit velünk csináltak, nem pedig mi. Egyszer elvittek a konzervgyárba. Ott kinyílt előttem a világ. Annyira valóságos volt, annyira csontig hatolt. Utána 10 év filmszakadás. Sötét zárka. Úgy jöttünk ki, hogy se párkapcsolatról, se banki utalásról, se cégalapításról, se gyereknevelésről, se táplálkozásról, se drogokról... Se semmiről nem tudtunk semmit. 14 év szellemi aszály. Nem tudok mit tenni. A többi szülő minket is elsodor.
Az én fiaim iskolája akkor kezdődik mikor kicsöngetnek. Ők inasok lesznek. Viszem őket a nyomdába, a színpad mögé, a veteményesbe, az erdőbe, yogára és sorolhatnám... Ez az iskola. A többi idő és tálentumpazarlás. Hogyan történhet ez? Hogyan lehet, hogy úgy nőnek fel, hogy nem járnak kórházban, börtönben, ilyen gyárban, olyan gyárban... Hogy nem fogják, nem fúrják, nem faragják!? Ki ezért a felelős!? Se nevetés, se erkölcs... Se semmi.