„Már akkor tudtam, hogy kelleni fog nekem ez a könyv, amikor még arról sem volt fogalmam, miről szól. Naomi Novikkal a Temeraire sorozat kapcsán találkoztam, abból is csak az első részhez volt még szerencsém. A másik három is megvan itthon, amit kiadtak magyarul, csak még nem jutottam el addig. Mindenesetre az Őfelsége sárkányát nagyon szerettem, és tudtam, hogy én ezek után bármit elolvasok Noviktól. Nem csalódtam benne.
Kezdjük ott, hogy milyen gyönyörűséges. Ami a történetre ugyan nincs hatással, de konkrétan órákat töltöttem el azzal, hogy néztem a borítót. Amikor először mutatta meg a kiadó, a közös chatben elég nagy volt az egyetértés abban, hogy a legtöbbeknek nem tetszik, én meg ott ültem a csendes kisebbségben, és próbáltam elmagyarázni, miért is imádom annyira. Amióta meg a könyv is az enyém, minden nap meg kell simogatnom. Tudom, hogy még csak április van, de a Rengetegnek komoly esélye van az év végi legszebb borító nyerteseként. Élőben pedig még szebb. Hajaz a népmesékre, mégis olyan komor, és nem véletlen.
Az elején az az érzésem támadt, hogy egy mesét olvasok. Novik a szláv eredetű népmesékből merített, ezért is olyan a stílusa. Finoman vezet be minket a Rengeteg világába, felvezeti ki is a Sárkány, és miért kell minden tíz évben a megfelelő korú lányoknak felsorakoznia előtte. A mesés leírással ellentétben azonban nem gyerekeknek szól történet. Számomra hamar tisztázódott, hogy ez valami sokkal sötétebb. Ahogy a Rengetegben meglapul a gonosz, úgy a sorok közé is észrevétlenül beférkőzik, és hamar rátelepszik az ember lelkére. Nagyon szerettem ezt a kettősséget. Egy pillanat alatt el tudott varázsolni, mégsem éreztem, hogy átmentem volna gyerekbe.”