A magyar békedelegáció tevékenysége Neuillyben

„1919 januárjában ült össze Párizsban a békekonferencia, hogy lezárja az első világháborút, és meghatározza a világ új rendjét. Összesen huszonhét állam képviseltette magát, de a veszteseket a tárgyalásokra nem hívták meg. Az ünnepélyes megnyitóbeszédet Poincaré a francia köztársaság elnöke tartotta. Ahogy fogalmazott: „most már csupán az van hátra, hogy e győzelem minden gyümölcsét learassuk önökkel együtt.” A konferencia elnökévé a francia politikust, George Clemenceau-t választották. A diplomaták valósággal elözönlötték a francia fővárost: a britek mintegy ötszáz fővel, az amerikaiak pedig közel ezerháromszáz fővel képviseltették magukat. A konferencia legfőbb szerve a Tízek Tanácsa, vagy Legfelsőbb Tanács volt. Ennek tagsága az öt győztes hatalom – Amerika, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán – államfőjéből, miniszterelnökéből vagy külügyminiszteréből állt.

Az egyes hatalmak céljai és motivációik különböztek. Franciaország revansot akart venni Németországgal szemben. Célja a nagy ellenfél maximális katonai és gazdasági meggyengítése volt. Követelte a Rajna bal partjának kiürítését és Elzász-Lotaringiát. Mindezeken felül egy olyan Közép-Európai szövetségi rendszer létrehozását szorgalmazta, amely a jövőben sikerrel venné elejét Németország szervezkedésének. A britek fő célkitűzése – a franciákhoz hasonlóan – Németország meggyengítése volt. A szigetország képviselői mindenekelőtt az egyre veszélyesebb konkurenciának, a német flottának a visszaszorítását szorgalmazták. Ugyanakkor a hagyományos európai kontinentális egyensúly féltő őreiként Franciaország túlságos megerősödését is szerették volna elkerülni. A területi ígéretekért a háborúban végül az Antant oldalára állt Olaszország képviselői a háborús erőfeszítéseikért cserébe az Adriai térséggel óhajtották kárpótolni magukat, de ezeken kívül további irredenta olasz célokat is megfogalmaztak. Egyedül az Egyesült Államok vezetője reménykedett igazságos és méltányos békében. Az amerikai elnök, Woodrow Wilson 1918. januárjában megjelentetett elképzelésében a wilsoni elveket, azaz a népek önrendelkezésére épülő méltányos rendezés vízióját fogalmazta meg, amelyet ugyanakkor a külügyminisztere, Robert Lansing – ahogy azt naplójában tudhatjuk – reménytelen idealizmusnak és nem amerikai érdeknek tartott. A békekonferencián vezető szerepet – ahogy nevezték őket, a »négy nagy« politikus játszott: az amerikai elnök Woodrow Wilson, a brit miniszterelnök David Lloyd George, az olasz Vittorio Orlando és a francia kormányfő Georges Clemenceau. Wilson szembesülve elképzelései kudarcával 1919 nyarán hazautazott. Az amerikai delegáció tagjai, ezt követően, így már csak megfigyelőként vettek részt a konferencián. (...)

A magyar delegáció második – februári – kiutazását követően az átadott válaszjegyzékekben változatos módon érveltek a történelmi Magyarország egysége mellett és a tervezett magyar határok elfogadhatatlansága ellen. Hasztalan. Ahogy a delegációt ezúttal is elkísérő Benda Jenő naplójából olvashatjuk a magyar fél munkája, egyre inkább felesleges huzavonának tűnt csak, mivel Magyarország sorsa már elhatároztatott. A delegáció április elsején hazautazott Budapestre és jelentésekben számolt be működéséről a kormány és a nemzetgyűlés előtt. Május 19-én pedig lemondott, de – akármennyire is ellenezte a szerződés tartalmát – előbb még a szerződés aláírását javasolta. Nem volt más hátra, minthogy Magyarország kiválassza képviselőit, akik kézjegyükkel ellátják majd az első világháborút lezáró magyar békeszerződést.”